Gyerekszáj, zsarolás vagy olyasmi

Petykó és Andris összeveszett. Ritka pillanat? Nem, nem az.
- Andris ! Ha nem adod vissza az órámat mire háromig számolok, nem leszek a barátod... és a testvéred sem!!! - üvöltötte Petykó.

Andris még sokáig gondolkozott az ajánlaton...

Már pedig moziba megyünk!

Elmentek a fiúk nagymamáékhoz hétvégén, mert hétfőn, azaz ma megműtötték a lábam. Majd arról is írok de nem most. Kicsit besűrűsödtek az események...
Két szóval szabadok voltunk vasárnap! Huráááá!

Pánikszerűen tört rám a kérdés: Mit csináljunk? Ki kell használni a nagyon ritka alkalmat.
Menjünk moziba! Ott már rég voltunk és nem kell hozzá különösebb előkészület.
Na, mit nézzünk meg...böngésztem a műsort.
Peti az új Tom Cruise-os filmet akarta, de nekem semmi kedvem nem volt egy újabb űrlényes-pusztítós-háborús- világmegmentős filmhez. Ilyen filmet már annyit készítettek. Ráadásul Tom Cruise-t sem kedvelem, bár remek színész.
Találtam ínyemre valót, egy brit filmet négy emberről, akik öngyilkosok akarnak lenni csak éppen egy időben, egyszerre futnak össze a felhőkarcoló tetején és adnak még maguknak egy kis időt...
Ez mégiscsak egy emberibb történet és viccesnek is tűnt a bemutatója.
Petinek persze nem tetszett.

Végignéztem az összes többi film bemutatóját de nem jutottunk közös megegyezésre.
- Hát akkor ne menjünk moziba csak a városba nézelődni - javasolta férjecském.
- Márpedig moziba megyünk ha belegebedek is! Olyan régen voltunk - mondtam bosszúsan.
Erre mondják, hogy rágörcsölt a témára?
- Jó, akkor legyen az űrlényes! - nyugodtam végül bele. - De remélem feliratos és akkor legalább angol nyelvleckének jó lesz.
Egyébként is jobban szeretem eredeti nyelven nézni a filmeket.
Hát nem, szinkronizált! Áááá! Nem baj, menjünk!

Beraktam a körömreszelőmet a táskámba, hogyha nagyon unatkoznék a film közben legyen mivel elütni az időt. Majd reszelgetem a körmöm a félhomályban.

Hatalmasat tévedtem.
A film egyáltalán nem az amire számítottam. Nem a szokásos séma. Bár itt is a végén egyetlen ember és persze amerikai menti meg a világot, de magára maradva, nem dicsfénnyel övezve, csendben teszi a dolgát és megy az elkerülhetetlen felé. Nem a háború esztelen pusztítására, a vérontásra épül a történet és a látvány elsősorban. A film alapötlete is tetszik és sok a poén és persze hogy van lassan szövődő szerelmi szál is.
Az kell minden háborús történetbe, különben a női nézőknek az égvilágon semmilyen élvezetet nem nyújtana a film. Már a Csillagok háborújába is 30 évvel ezelőtt azért rakták bele Harrison Fordot, hogy a gyengébbik nem képviselői is beüljenek a moziba megnézni a filmet :-)

Szóval végül jól alakult a vasárnap.
És a körömreszelés estére maradt :-)

Tippek a jövőre nézve

Az egyik kedves kolléganőm előző munkahelyemen, az OTTO-nál sokat törte a fejét azon, hogy vajon milyen pályára alkalmas a középiskola választás előtt álló fia. Se neki sem a fiának sejtelme sem volt arról, hogy milyen irányba menjenek tovább. Nem derült ki a röpke 14 év alatt, hogy miben tehetséges vagy mi érdekli igazán. Leginkább nem érdekelte semmi. Hát van ilyen és így tényleg nem könnyű a választás.
Végső elkeseredésében kolléganőm beírta a Google-be, hogy "lesz az XY nevű (már nem emlékszem, hogy hívták a fiát) fiamból valami?" Még inkább lelombozta, hogy nem volt rá találat a kereső programban sem.
Nekem az ötlet, hogy a virtuális hálón keressünk választ az élet nehéz kérdéseire nagyon megtetszett.
Azóta alkalmazom. Ha valamit végképp nem tudok, vagy nem merek eldönteni, egyszerűen kérdés formájában beírom a Google-be :-). Hátha kidob valamit...és már előfordult hogy a találatok között volt ami tovább lendített.
Én már most figyelem a gyerekeimet, hogy miben érzik jól magukat és mihez van vajon tehetségük.
Petykónak nagyon jó az arányérzéke és logikusan gondolkozik. Szuper dolgokat épít fejből, a fantáziáját használva. Lehet hogy tervező lesz. Ennél bonyolultabbakat is készített már, sajnos kép nincs róla.

De lehet, hogy más...mondjuk riporter vagy újságíró. Be nem áll a szája. Komolyan, mint egy rádió csak éppen kikapcsolni nem lehet. Akkor van csendben ha alszik, bár álmában is motyog minden éjszaka, vagy ha mesét néz a tévében. Egyik reggel valamikor fél hat és hat között, amikor egyedül garázdálkodik lent, mert mindenki más még alszik, megkaparintotta apa táblagépét.
Az eredmény itt látható:

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=8R-ObMH8jLk

Andris még rejtély. Ő érzelmesebb, érdekli a zene, beindul rá, táncol. Rajzban is tehetségesebbnek tűnik, bár ebben a korban ezt még nem lehet megítélni.

https://www.youtube.com/watch?v=0GUElm-y0sc

Az a gyenge szívem...

Pár évvel ezelőtt a fejembe vettem, hogy tartsunk tyúkokat, csak a friss tojás miatt meg a poén kedvéért.
Összeeszkábáltunk egy házat nekik és elkerítettünk egy részt hátul a kert végében.
Gyerekkoromban mindig voltak állataink, tyúkok, malac, kacsa még egyszer kecske is. Ja és persze kutyák, macskák. Nem idegen tőlem az állattartás. Egyet viszont nem tudok megtenni. Megölni őket. Tudom hogy kell, segítettem anyunak csirkepucolásban de ölni nem tudok. Nem vagyok rá képes, de még megöletni sem valakivel.
Így nálunk jól elvannak a pipik. Ha valaki kíváncsi rá, én meg tudom mondani meddig él egy tyúk ha engedik, hogy a génjeik kibontakozzanak és leéljék az evolúció során beprogramozott éveket.

Az egyik városi rokonom, aki mellesleg szülész nőgyógyász, szóval kellő tudományossággal közelít meg mindent, egyszer apuval Farmoson a disznóól előtt támasztották a falat. Apu, ahogy azt vidéken szokás mutogatta az állatokat a vendégnek. Majd Zoli megkérdezte aput, hogy
- Pista bácsi! Meddig él egy ilyen malac?
Apu némi értetlenséggel a tekintetében válaszolt:
- Zolikám...hát karácsonyig vagy húsvétig...amíg le nem vágjuk.
Hát igen...:-)

A jószívűségemmel viszont nagyadag fáradtságot is a nyakamba veszek, mert bizony ők is szenvednek az öregedés során. Meg van, hogy összeszednek valami nyavalyát. Ilyenkor egy normális állattartó levágja őket.
Én viszont elmondhatom, hogy van amikor meggyógyulnak és élik tovább az életüket mintha mi sem történt volna. Az előző generációnál volt rá példa és most a második generációnál is.
Két héten át lógatta a farktollait az egyik és lilás színű volt a taraja meg egész nap csak úgy gubbasztott, de azért evett és ivott. Most már rendbe jött és nyoma sincs a betegségnek. A másik viszont, a kíváncsi pipi ahogy a gyerekek nevezik, a végét járja. Nem tud lábra állni, elgyengültek a végtagjai. De ő is eszik iszik csak gondoskodni kell róla, hogy elé kerüljön a vizes tál meg a kaja. Kihozom az óljukból levegőzni, este visszateszem, elzavarom a többit ha bántani akarják.
Friss tojás ide vagy oda, belefáradtam...megvárom amíg kinyúlnak és aztán pihi lesz. Nem veszünk újakat egy ideig.

Megy a meggy

Előtte

Utána

Mióta újra dolgozom, nem jut sok idő a kerti dolgokra.
Így voltam a meggyfával is az idén. Nagyon finom, nagy szemű, korai fajta.
Egyszer csak azt vettem észre, hogy már megérett. Hirtelen kellett cselekedni, szerencsére délelőttös voltam. Egyik délután nekiestem és leszedtem annyit, amennyit a kedvem engedett meg még egy kicsit. Nagyon untam két óra elteltével.
Másnap délután jött a neheze, kimagozás és befőzés.
De megérte a fáradtságot, nagyon finom lett a dzsem, már egy üveggel felbontottam.

Következő nap három fickó lézengett a meggyfánk körül pont mikor hazaértem a munkahelyemről. A fa kint van a kerítés előtt. Jól fel voltak szerelkezve kosarakkal, nehéz lett volna nem észrevenni, mire készülnek. Mikor megláttak zavarba jöttek, tekingettek mindenfelé, mintha ott sem lennék. Jót nevettem rajtuk magamban. Annyi eszük nem volt, hogy ha már lebuktak, akkor legalább megkérdezzék, hogy csókolom, szedhetünk meggyet?
Mert akkor nyugodt lelkiismerettel folytathatták volna, nekem ugyan is már nem volt több tervem a fán maradt mennyiséggel, de hagytam őket zavarban.
Aztán, mikor bementem nekiestek a fának. Egy óra múlva mentem a gyerekekért az oviba.
A kutyák jól vizsgáztak. Amíg otthon voltam látszólag nem foglalkoztak a kerítés előtti eseményekkel. Abban a pillanatban, mikor kiálltam az autóval rohantak mérgesen a kerítéshez és jól megugatták a fickókat miheztartás végett.
Mikor visszaértem a gyerkőcökkel, még mindig dolgoztak, alaposak…még hogy nem szeretnek dolgozni…
Petykó mikor kiszúrta őket felkiáltott, hogy miért szedik a mi meggyünket a bácsik? Tolvajok? Igen, mondtam, de nekünk már nem kell a meggyből, ezért nem zavarjuk el őket.

A cseresznye viszont magától jön le a fáról, mert arra már nem jut idő az idén.

Vizes téma

Nem tűntem el és nem is untam meg az írogatást csak mostanában mással voltam elfoglalva.

Épp az uszodából értünk haza és ebéd előtt még van egy kis időm, hacsak a kis főnökeimnek eszébe nem jutok.
Egy ideje a szombat, vasárnap délelőtt egy kis sporttal telik nekem. Petykó új uszodájában én is tudok úszkálni, amíg a tanfolyam tart.
Kénytelen voltam másik helyet keresni neki, mert ahova korábban járt ott szinte alig volt vízben, így nem is halad igazán. Sokan voltak egy csoportban és egyesével húzgálta őket az oktató, míg a többi a medence szélén ülve várt a sorára.
Ez a hely, ahova most járunk ezerszer jobb. Kevesebben vannak egy csoportban, nagyobb a medence és itt leér a lába, a negyvenöt percet a vízben töltik és sokkal aktívabbak, mint a másikban. Egy öt hetes turnus után már mehetett is a következő szintre. Ja, és Petykónak is nagyon tetszik a hely, minden oktató aranyos és Tomi bácsi jó fej a gyerekekkel.

A kisfiam nagyon félt a víztől. Frászt kapott ha víz érte az arcát. Nem is ment könnyen a vízhez szoktatás.
Megkértek, hogy úszószemüveget ne adjak neki, amíg nem szokja meg, hogy víz megy a szemébe.
Jól van gondoltam, végül is igazuk van, és úgyis ők küzdenek vele. Aztán fél év után, amikor még mindig nem tudták rávenni, hogy rendesen merüljön bele a vízbe, ne csak a szempillájának a vége legyen vizes, akkor megkértek hogy inkább hozzak szemüveget hátha úgy eljutnak végre egyről a kettőre.
A félelmeket nehéz leküzdeni.
Úszószemüveggel vígan lubickol és az idő nagy részét a víz alatt tölti, most már szépen siklik és a kartempókat tanulják. Elmondhatom, hogy lassan jobban úszik mint én.

Engem nem tanítottak meg úszni. Valamikor nyolcadikos koromban mutatta meg Szegő Zsuzsi osztálytársam hogyan kellene ezt csinálni. A mellúszást elsajátítottam valamennyire magamtól és itt a vége a tudományomnak.
Ebben az uszodában van nekem dedikált sáv: lassabban úszók sávja. Szuper! Gondoltam, mikor megláttam. Itt jogosan bénázhatok a szélső sávban, hiszen ki van írva hogy itt azok úsznak.
Így minden alkalommal én is kihasználom az időt és negyvenöt percet aktív vízfelszínen maradással töltök.
Beszélgettem egyszer az egyik anyukával, akinek a kisfia szintén ott úszik. Ő is hasonló szinten űzi ezt a sportot, mint én. Van felnőtt úszás oktatás is, javasoltam neki nem mintha én beneveznék ilyesmire. Ő is csak mosolygott, hogy hát ha Tomi bácsi tartaná akkor esetleg...és sokatmondóan nem mondtunk többet csak jó nagyot nevettünk.
Hát igen...ne legyünk prűdek...jól esik a szemnek egy ilyen Tomi bácsi...