Ma van a szülinapom-pom

Harminchét éves lettem.
Az életkor számokban mérve valahogy nincs hatással rám. Nem érzek semmit ezzel kapcsolatban.
Tizenéves koromban arra vágytam, hogy végre tizennyolc éves legyek, mert úgy gondoltam az nagy dolog és milyen jó lesz. Aztán a 18. szülinapomon nem éreztem semmi különlegeset. Kicsit csalódott is voltam emiatt.
Azóta nem foglalkozom az évek számával. Olyannyira, hogy ha megkérdezik hány éves vagyok gyorsan ki kell számolnom, mert nem vagyok biztos a pontos számban. :-)
Bezzeg amikor feltűntek az első ősz hajszálak...Na az kiakasztott!!! És így vagyok az apró ráncokkal is.
Hiába..."Hiúság, asszony a neved!"
Szülinapomra való tekintettel ma egész délelőtt takarítottam, mert vendégeket hívtunk délutánra. A késői lázadozó korszakomnak meg lett az eredménye, amit a gyerekek egész napos ténykedése sokszorosan hatványoz. Konkrétan vállalhatatlan állapotban volt a ház.
A srácokat (férjem + két gyerek) elküldtem bevásárló körútra, így sikeresen eltávolítottam őket a házból.
Ezután erőltetett menetben jöhetett az ablakpucolás, pakolás, rendrakás, felmosás, mosogatás, fürdőszoba pucolás, mosás, teregetés. Itt hagy jegyezzem meg, hogy a mosás az egy végtelen történet két kisgyerek mellett. Aztán következett még a terasz takarítás, söprögetés, ja és sztrapacskát is csináltam, mert valamit enni is kell :-)
Még reggel megkaptam az ajándékom, egy kis lépegetős masina, amivel erősíteni lehet a lábakat. Én kértem, megkönnyítve a férjem dolgát ajándék választás terén.
Van még három évem, hogy dögös harmincast faragjak magamból :-)

Filmek, sorozatok, egyéb

Véget ért a kedvenc és mostanság egyetlen sorozat, amit nézni szerettem. A BBC entertainment-en  Stella címmel ment. Szerda esténként tőlem akár az atya úristen is játszhatott meccset vagy lehetett bármilyen BL döntő, engem nem érdekelt. Én néztem a sorozatom és ehhez ragaszkodtam. Ritkán fordul ez elő velem, ezért ilyenkor meg vagyok értve :-)
Csak egy tv van a házban. Nem engedek be többet. Nem vagyok ellene, én is szeretek bambulni a képernyő előtt. De ha már ezt csináljuk, akkor tegyük egy kupacban és ne külön-külön szobákban. Egyébként nehéz dolguk van velem a műsorkészítőknek, mert körülbelül három másodpercük van arra, hogy megragadják a figyelmemet, ha nem sikerült, ugrok a következő csatornára.
Szóval ez a Stella nevű nő egy kis walesi faluban élő egyedülálló 40 év körüli anya három gyerekkel két apától. Már fiatalon anya lett és élete nagy szerelme Kanadáig menekült. Kedves karakter, próbálja a legtöbbet kihozni az életéből, hogy a gyerekeinek jobb legyen bár a vasalásból nem sokra futja. Vicces és aranyos figurák élnek a faluban. Rengeteg poén van a történetben. Már a falu is érdekes, a házak mintha a dombok és völgyek vonalát szigorúan követnék és nem is vízszintesen építették volna őket. Ez valószínűleg azért látszik így, mert egyforma sorházakról van szó. A pad is a domboldalon ferdén áll nem vízszintesen, párhuzamosan a domboldal lejtésével :-) Aztán hősnőnkre rátalál a már jól megérdemelt szerelem egy tőle 10 évvel fiatalabb másik városból érkező helyes fickó képében, de végül ezt is elcseszi, mert 25 év után előbukkan régi nagy szerelme, első gyermeke apja...
Szívesen próbálok ki magyar filmeket.
Nem rég megnéztük a Megdönteni Hajnal Tímeát című mozifilmet. Kicsit unalmasan indul, de érdemes ráhangolódni a történetre, mert aztán igen szórakoztatóvá válik. Az az ötlet, hogy a lélekbúvár prostituálttal és a nagyon primitív sráccal mondatja el az író a tutit, a nagy gondolatot a filmben, hát az nagyon tetszett.
Szeretem a francia filmeket is. Amélie csodálatos élete-t bármikor meg tudom nézni.
Az amerikai filmekkel az a bajom, hogy nagyon kiszámíthatóak. Már az első harmadban sejtem, hogy mi lesz a történet vége. Az egyetlen amiben meglepetést tudnak okozni az, hogy mikor érnek már véglegesen, végérvényesen és tényleg a történet végére. Mert amikor már azt hiszed, hogy végeztél, még jön valaki, vagy csavarnak még egy kicsit az eseményeken, ami sokat már nem változtat a végkifejleten.

Dolgok, amiket nem értek

A szép időre való tekintettel elmentünk szombaton a Hajógyári szigetre.Van ott egy játszótér sok óriási csúszdával gyerekeknek.
Petykó egyszer lecsúszott a legkiesebben és ennyi. Andris meg sem akarta próbálni. Azért jól éreztük magunkat, mert más játékok is vannak és rengeteg pattogatott kukoricát is ettünk, meg kaviccsal vagy inkább kisebb sziklákkal töltöttük fel a Dunát.
Tökéletesen megértem a gyerekeim ódzkodását a vadabb csúszdáktól. Engem is nehéz rávenni, hogy kipróbáljak élményfürdőkben bármilyen brutális lecsúszást. Nem értem mi a jó a halálfélelemben!
Sok szarka ugrált a fűben. Ennek örömére apa feltette kérdés formájában Petykónak azt a nyelvtörőt, hogy "Minden szarka farka tarka, vagy csak a tarka farkú szarka farka tarka?"  Petykó csak nézett rá pár másodpercig, majd azt mondta " Nem tudom és nem is értem miről beszélsz!" :-))) Ez az én fiam! Vele ne szórakozzanak :-)
A köntörfalazást én sem szeretem, nekem mondják meg mindig hogy mit akarnak, mert a célozgatás nem értem és fel is bosszant :-)
Na... ha már itt tartunk, mit nem értek még...
A horrorfilmeket például. Abban mi a jó, hogy legalább egy hétig minden neszre összerándulsz és nem tudsz aludni éjszaka nyugodtan?
Vagy a keserű íz  mint élvezet? Gondolok itt a tonikra, vagy más egyéb innivalókra és keserű ételekre. Már gyerek koromban megállapítottam, miután belenyaltam a tonikba, hogy a keserű az fáj! Ezen a tézisen azóta sem változtattam.
Kislány koromban a színészeken sem tudtam kiigazodni. Azon morfondíroztam sokszor, hogy vajon honnan tudják, hogy ők maguk kicsodák amikor éppen nem egy szerepet játszanak? Nem zavarodnak össze? Na ezen a nagy gondolaton azért már túljutottam :-)

Mert ennyi nekem is jár

Hétfőn kivételesen csak délben kezdtem, ezért reggel elmentem úszni.
Nagyon régóta tervezem, hogy újra viszek egy kis sportot az életembe, de mindig volt valami, ami fontosabb vagy kifogásnak jó volt épp.
Most rászántam magam végre, amihez az is hozzásegített, hogy mostanában valami "post-kamaszkori lázadás"-hoz hasonlón megyek keresztül :-) Én mindig jó kislány voltam, szabálykövető, nem voltam meghibbant tinédzser. Mintha most jönne ki valami hasonló rajtam, csak enyhébb kivitelben, bár a hajam már inkább az őszülő hajszálak miatt színezem, és nem lilára vagy rózsaszínre, csak az eredetihez minél inkább hasonlító árnyalatra :-)
De az élet különböző területein érzem azt, hogy márpedig azt csinálom, amihez kedvem van. Most már nekem is jár egy kis kikapcsolódás. A mosatlan jól elvan a konyhában akár egy napig is, úgysem fenyeget az a veszély, hogy valaki megcsinálja helyettem! És az ablakon is kilátni még!
Hát, így jutottam el az uszodába.
Rengeteg gyerek futkározott a bejáratnál, mert ez egy tanuszoda. Már az hittem, meghiúsul a tervem. Megnyugtatott az uszodás néni, hogy egy sávot fenntartanak a vendégeknek. A gyerekzsivaj meg nem zavar, már említettem, hogy oviban dolgozom :-)
Aztán jött a következő próbatétel. Láttam, hogy a középső sáv az úszóknak kijelölt. Ezzel az a baj, hogy én a szélén szeretek úszni, nem vagyok profi úszó és a szélső sávban érzem biztonságban magam, mert ott bármikor megállhatok.

A hajón eltöltött éveim alatt is megállhattunk akármilyen tengerparton, én csak derékig merészkedtem a habokba, a hullámokkal nem tudtam volna megbirkózni :-). Az egyik szerződésem alatt volt a hajón egy lengyel pincérsegéd fickó. Minden egyes hajnalban felment a személyzet medencéjébe leúszni a napi adagját. Nem számított, hogy Alaszkában nincs valami meleg, vagy a Panamán olyan magas a páratartalom, hogy az már nem kellemes. A hajóhídról jól látszott ez a medence, mert a hajó orrában volt, és a kapitány egyszer lement és kezet fogott vele :-). Aranyos történet.

Miután észrevettem, hogy mélyülős a medence és körülbelül derékig ér az egyik végén a víz, már minden akadály elhárult és végre belekezdtem.
Hát... nem kerültem meditatív állapotba a két oldalamon 25-25 gyerek csapkodásától és hangjától :-) de az úszásban nem zavartak és legalább amikor végeztek, jobban értékeltem a csendet.
Egy probléma van ezzel a sporttal, az hogy 10 perc után már nagyon unom. Így ez nekem nem csak az elsorvadt izmok feszesebbé tételéről szól, hanem a kitartás erősítéséről is.
Végül negyven percet sikerült úszkálnom és nagyon jól éreztem magam utána.
 Úgy döntöttem, heti egy, két alkalmat bevezetek az életembe.

Gyerekszáj, szobor kérdés

Nagymamáékhoz mentünk tegnap. A belvárosban, egy régi bérházban laknak. A földszinti folyosón a lift előtt van egy nagy szobor. Egy nőt ábrázol egyik kezében koszorú a másik keze pedig esküre emelve. A gyerekek szerint integet, Andris nem is mulasztja el soha, hogy ne mondjon egy "pá-pá"-t neki.
Míg vártuk, hogy nagypapa lejöjjön a lifttel Petykó nézte, nézte a szobrot, majd megkérdezte:
-Anya, mielőtt szobor lett, ez a néni élt?
-:-)

Gyereknevelés, csak erős idegzetűeknek

Az anyaság, apaság nem egyszerű történet és tényleg csak az tudja igazán miről beszélek, akinek van gyereke.
Nekem is voltak terveim, elveim mielőtt belevágtam. Ma már csak technikáim vannak a különböző helyzetek és problémák megoldására.
Szép és nemes feladat sok örömmel, aggodalommal, poénnal, türelem próbával, felelősséggel és majdnem nulla szabadidővel.
Most is például miközben próbálom megírni ezt a bejegyzést Andris fiam a fekete nagy legós dobozzal a fejére fordítva, konkrétan vakon jön fel a tetőtérre vezető lépcsőn, közben huhog. Ha megbotlik, 19 lépcsőfokot gurulhat lefelé, vagy ha nincs ekkora szerencséje, akkor a fordulóban kiszáll az ablakon. Szerencsére megértette, hogy ez nem volt jó ötlet, így lefelé menet a gravitációra bízva leküldi a dobozt előre :-(!!!
Vagy ma délelőtt elővették az udvaron a kis műanyag medencét, amit nyáron megtöltök vízzel és ezután nagyon rövid idő elteltével majdnem ugyanolyan állagú sár lesz mind a medencében mind a közeli homokozóban. De ez nem baj, mert a sárral sok mindent lehet csinálni és jókat lehet játszani. Kimosni meg kilehet a ruhát is meg a gyereket is. Én a kert másik végén metszettem a sövényt és onnan figyeltem a fejleményeket. Andris Petykó bringájáról leszerelt gumiabroncsot húzta a derekára úszógumi gyanánt és így feküdt bele az igen koszos kismedencébe. Gondoltam azt játsza, hogy fürdik. Majd el kezd kiabálni, vizet akart a medencébe. Visszaintegettem a kert  végéről, hogy nem-nem, nincs víz ilyen hidegben, majd nyáron.
Toporzékol, hogy de igen és látom, hogy veszi le a meleg pulóvert. Nem volt mit tenni oda kellett mennem. Hát akkor láttam csak, hogy már a cipőt is levette és komolyan gondolta, hogy fürödni fog kint a kertben március idusán. Az az ésszerű érv, hogy hideg van és megfázik nem győzte meg. Így maradt a hiszti. Az meg engem nem érdekel. Ennyiben maradtunk.
Szegény szomszédok...

Gyerekszáj, március 15.

Hazafelé az oviból Petykó ma azt kérdezte:
-Hogy hívták, amikor az osztrákok meg a magyarok együtt voltak?
-Az Osztrák- Magyar Monarchiára gondolsz? kérdeztem meglepődve.
-Igen, az. Ma mesélte az óvónéni.
Március 15-re készülődtek.
Majd folytatta:
-Az osztrákok felül voltak a magyarok meg alul?
-Végül is olyasmi...
-De a magyarok már nagyon unták, hogy az osztrákok szolgái voltak. Egy harcot rendeztek, ami nem sikerült.
Hát, a lényeget összefoglalta. Szövegértésből ötös :-)

Ugrott a vasárnap

Vasárnap délután tartottuk Petykó ovis szülinapi buliját. Ez még önmagában nem lenne megerőltető, de ebédre jött a testvérem, felesége és kislánya. Lemaradtak múlthétvégén a családi szülinapi buliról, mert betegek voltak . Ők távoztak három körül a gyerekek pedig fél négy után érkeztek.  Ez azon napok egyike volt, amikor már reggel 8-kor azt vártam, hogy mikor lesz vége :-)

Első körben a kisfiam csak lányokat sorolt fel, amikor a meghívandó cimborákról tárgyaltunk. Egy nappal később már a fiúk voltak túlsúlyban. Ovis korban még olyan gyorsan változnak az érzelmek :-)
Végül megegyeztünk, hogy Zoé és kishúga Jázmin valamint öt fiú jön a zsúrra.
Készítettem nekik rántott húst, hogy minek azt nem tudom, mert úgysem lehet őket asztalhoz ültetni, legfeljebb ha tortáról van szó. Előző év tapasztalata.
Rövid akklimatizálódás után a három srác megtalálta a teraszajtónál az éppen három darab lefektetett oroszlánt mintázó huzatkutyát (teljes képzavar). Azzal kezdték püfölni egymást, ami nem baj, mert legalább elvoltak a buli hátralévő két órájában. Velük már többet nem kellett foglalkozni, csak arra kértem őket, hogy nyaktól lefelé célozzanak, és ezt nagyjából be is tartották. Ők ilyen harcolós típusok. Az én fiam pont nem ilyen, ő az autókat szereti, meg a legózást, építést. Szuper járgányokat rak össze a fantáziáját használva. Arányosak, szimmetrikusak, még a súlypont csúszik el időnként és akkor borulósak, de nem baj.
A hozzá hasonló vérmérsékletű kisfiú és öccse úgy jöttek, mint a Mátyás király mesében, hogy jöttek is meg nem is. Eljöttek ugyan de az autóból Hunor nem volt hajlandó kiszállni. Rosszul aludt délután, nyűgös volt és sírt. Az öccse viszont be akart jönni de csak az anyukájával, ami nem baj, mert jól ismerem Ildikót és szívesen látom őt is bármikor, de kétfelé ő sem tud szakadni. Így végül hazamentek. Zengett az autójuk az ordítástól elfelé menet. Barnabás azért nyomta, mert nem akart hazamenni, Hunor meg csak ő tudja hogy miért. Hát Ildikónak sem volt egy könnyű délutánja.
A két kis csajszival meg hol rajzoltunk, hol az asztalnál beszélgettünk, ők legalább ettek egy kicsit a husiból. Megbeszéltük, hogy ezek a fiúk, ezek a fiúk...Zoé most szerelmes Petykóba :-) Az én fiamat ez nem hatja meg. Ő mesélte, hogy Zoé odavan érte. Kérdeztem, hogy te is szerelmes vagy belé? Nagyon határozottan állította, hogy ő nem szerelmes senkibe. Már tavaly is hívta Zoé Petykót az óvoda udvarán, hogy menjen vele mert mutat neki egy tulipánt, mire ő csak annyit mondott, hogy már látta.

Hát magamra ismerek. Ebben a témában nekem is nehezen estek le a dolgok. Évekkel, és ez most nem túlzás, évekkel később jöttem rá, hogy a szomszéd kisfiú miért adott nekem gyűrűt a szőlőlugasukban :-) De akkor már rég elköltöztek :-( Vagy ha összefutottam általános iskolás régi osztálytársakkal és beszélgettünk a régi szép időkről, mindig ledöbbentem, ha szóba került, hogy "ja és az a srác is milyen szerelmes volt belém" . Mi van??? Én nem is tudtam! Vagy észre kellett volna vennem csak béna vagyok? És különben is miért nem mondták? Mert ha megmondják, akkor lehet tudni, ugye!!!
Na azóta már kikupálódtam egy kicsit :-)

Szóval így ment ez a bulizás. A kis Jázminnal és nővérével végül golyópályát építettünk és ők rendíthetetlenül zúdították le rajta az ötven üveggolyót egymás után ezerszer, ami vízesés robajához hasonló zajjal járt együtt csak annál egy kicsit üvegesebb.
A buli vége felé leültettük a háborúzó ifjúságot, hogy megszáradjon a leizzadt hajuk,mire anyuk-apjuk jön értük. Ja, és az utolsó félórára Hunorék is megérkeztek végül, mert Hunor lenyugodott és kisebb unszolással rá lehet venni, hogy mégiscsak jól érezze magát.
Aztán hatkor megszólalt a csengő, megjött az első anyuka a porontyért. Hallelujah!
És jövőre lehet, hogy már Andris is kitalálja hogy ovis bulit rendez a szülinapján...még jó hogy csak ketten vannak.

Gondolkodom, tehát vagyok

Már megint tervezgetek. Hogy mit? Hát a jövőmet :-) Folyton ez van, valamibe belekezdek és már az jár a fejemben hogy mi legyen a következő lépés.
Kislány koromban nagyon megdöbbentem párszor, amikor valamit megterveztem, valamilyen másokkal és velem kapcsolatos eseményt vagy szituációt és az egyáltalán nem úgy sült el. Egy idő után már azt vettem észre, hogy mindig olyan kimenetele lesz ezeknek a tervezgetett eseményeknek, amilyenre nem számítottam. Nagyon bosszantott a dolog. Kezdtem azt érezni, hogy "odaát" szórakoznak velem. Mérgemben még azt is megcsináltam, hogy az egyik számomra fontos történésnél minden lehetséges kimenetelt végiggondoltam. Na most mit találtok ki, gondoltam gúnyosan. Döbbenet! Sikerült az életnek ekkor is meglepnie. Na itt már úgy éreztem valamit rosszul csinálok...hát így indultam el az önismeret rögös útján valamikor régesrégen az ezerkilencszázkilencvenes években.
Azóta már tudom, hogy elég azt végiggondolni, hogy mi a cél, mit szeretnék és hogy az tényleg jó-e nekem.
Ha ez megvan, akkor az odavezető úton már csak menni kell. Jönnek sorra az ezt elősegítő események, csak figyelni kell és megragadni a lehetőségeket.
Mióta elkezdtem az oviban dolgozni, megint motoszkál bennem, hogy tanítással, gyerekekkel kellene foglalkoznom. Ez mindig ott lógott a levegőben. Főiskolás koromban többen jártak hozzám matek korrepetálásra. Gyorsan hírem ment a faluban és szerettek velem tanulni. Egy esti gimis osztály teljes matek záróvizsgáját írtam meg a szomszéd teremben :-) ők meg szépen megszervezve hordták be a megoldásokat minden egyes mosdóhasználat alkalmával.
Aztán főiskola után ruhaipari mérnök ként szakmai tárgyakat taníthattam volna egy szakmunkás suliban, de egy sokkal jobban fizető külföldi munka elcsábított. Ott öt évig leragadtam, de egyáltalán nem bánom. Végül is a gyártás szervezést ott is tudtam gyakorolni. Munkaszervezésben nagyon jó vagyok. Én voltam a leggyorsabb pincérek egyike :-)
Szóval most nézegetem itt az óvónőket, de arra jutottam, hogy az nem akarok lenni. Egyetlen oka van. Semmi kedvem a szülőkkel foglalkozni, márpedig oviban azt is kell. Komolyan mondom, vannak napok, amikor úgy érzem, hogy valami világok közötti átjáró nyitva maradhatott és úgy surrantak ide át, mert hogy nem ezen a bolygón élnek az biztos!
Összefoglalva szeretem a gyerekeket, szeretek magyarázni nekik, foglalkozni velük, megfigyelni őket, vajon kire mivel lehet hatni, és szeretem az angol nyelvet. Vagyis ez egyenlő = angol nyelvtanár. Megoldva.
Kész a következő ötéves terv, de a határidők változtatásának jogát fenntartom.

Éppen hat éve...

Tegnap volt pontosan hat éve, hogy Petykó fiam megszületett. Az a nap is vasárnapra esett.
Szombaton már voltak görcseim, de nagyon enyhék. Éppen ügyeletes volt a doktornő, akinél szülni szerettem volna, de ő úgy gondolta, hogy nem kell még bemennem. Aztán éjjel sem múltak a görcsök, de nem voltak különösebben fájdalmasak. Gondoltam is, ha ez a szülés akkor jól elleszek vele, de aztán hajnalban már menni kellett. Szegény doktornőnek pont lejárt az ügyelete reggel fél nyolckor, amikor én megjelentem. Sajnáltam, nem szeretek kellemetlenkedni, még ha fizetek is érte.
Kedves volt, mondta, hogy osszam be az erőmet, mert első baba, délután öt óránál előbb nem valószínű, hogy megleszünk. Na, gondoltam magamban, én addig biztos, hogy nem fogok itt tötyörészni, de mondani azért nem mertem, végül is  nem csináltam ilyet korábban még :-)
De nagyon jól éreztem, 12.38-kor végeztünk, Petykó kibújt és mindenki mehetett a dolgára :-)
A második terhességemnél, már nem volt választott orvosom. Úgy gondoltam, hogy ezért én nem fizetek senkinek, én csinálom a nehezebb részét. Nem mondom, ha komplikációk lettek volna a terhesség alatt, akkor felkértem volna valakit, hogy pátyolgasson, de minden rendben ment. Az ügyeletes orvos pedig kifejezetten aranyos és vicces volt.

Itt a tavasz, hurrá!

Ez a kedvenc évszakom, főleg a maihoz hasonló idő. Süt a nap, de kell még a meleg pulóver. Ezt imádom.
Elő is vettem a bringát, de csak a COOP boltig gurultunk le a fiúkkal, mivel erre is legalább egy órát kell szánni annak ellenére, hogy egy kilométernél messzebb szerintem nincs. Andris ült a hátsó ülésben, a kormánylapát. Időnként akkorákat hajol meg fordul ott hátul, hogy teljesen megfeszülök az ellenkormányzásban. Petykó már szépen teker a bicikliével előttem.
Széphegynek (Kerepes egyik része) pont a tetején lakunk, így lefelé csak a fék kopik. Na, visszafelé erőpróbáló az út.
Megvettük a boltban a tűzijátékos gyertyát Petykó szülinapi tortájára és egy zacskó puffasztott rizst. Jól jön az még, gondoltam.
Egy ideig jól tekerhető az út visszafelé, de aztán jön a kegyetlen hegymenet. Alföldi gyerek vagyok, én sem bírom idegekkel, hogy erőlködöm de mégsem haladok. Petykó meg végképp begurul ilyenkor. Ezért gyorsan tolásra váltunk. Aztán jön a nyekergés a kisfiam részéről, hogy jaj miért kellett biciklivel jönni, meg hogy most már cseréljenek Andrissal, mert eddig ő csak ült most biciklizzen ő. A Szabó Magda emlékműnél kénytelen voltam megállni, mert Petykó nem volt hajlandó pihenés nélkül tovább menni. Leültünk a padra és megettük a puffasztott rizst. Innen már alig háromszáz méterre lakunk.
Otthon a gyerekek szerencsére találtak maguknak elfoglaltságot a kertben, így tudtam kertészkedni egy kicsit. Ez a kedvenc kikapcsolódásom. Megnyugtat, kellemesen elfáraszt és a végén leülök a hintaágyra és gyönyörködöm a növényekben. Ha még egy nagy bögre teát is ihatok ücsörgés közben az már maga a Mennyország :-)