Szilveszter 2015

Az idei utolsó nap.
Család többi része Szilvásváradon, én meg itthon vizsgákra készülök egész nap.
Kutyás macskás buli az előszobában.
Kivételes alkalom "hála" a petárdás, tűzijátékos ....-nak.

Pontosítsunk!

- Hol vannak a nagy mágnes golyók Andris? Amiket Apával vettetek.
- Nem tutom.
- Andris mindent elveszít - kéretlen kommentár Petykótól.
- Na te csak ne magyarázz! Neked sincs meg soha semmid - cseppet sem eltúlzott, objektív ténymegállapítás részemről.
- ÉN nem veszítem el!!! Legfeljebb nem találom, de nem veszítem el.... - Petykó pontosít.

Ha esetleg semmi nem jön össze, politikusnak még jó lesz....:-)

Vallomás

Szombaton szülinapi bulira volt Andris hivatalos. Jázmin a csigacsoportból öt éves lett. 

Állítólag a kisfiam ajándékának örült a legjobban...ezt Andris állította.

Este, vacsoránál más is kiderült:

- Anya, nekem két szerelmem van.

- Igen?!

- Te és Jázmin.

- .... :-) cuki-muki.

Vízibogarak és szitakötők ( mese a halálról )

Vízibogarak és szitakötők

Egy csendes tavacska alján vízibogarak népes társasága lakott. Vidáman éldegéltek, mélyen messze a napfénytől. Hónapokon át nagyon elfoglaltak voltak, sietve túrták a puha iszapot a tó fenekén. Egyszer csak azt vették észre, hogy időről időre egy-egy társuk mintha megváltozott volna és nem érdekelné már a napi sürgés forgás. Belekapaszkodva a tavirózsa szárába fokozatosan haladt felfelé egyre magasabbra míg nem eltűnt a látóhatár végén és nem került elő soha többé.

- Nézd csak - mondta egyszer az egyik vízibogár a másiknak- egyik társunk mászik a tavirózsa szárán!
- Mit gondolsz, hova megy?
A bogár csak ment lassan fel-fel magasra mígnem ő is eltűnt. Barátai várták, de nem jött vissza.
- Vajon nem volt boldog?
- Hova mehetett?- kérdezte egy harmadik bogár.

Senki sem tudott válaszolni rá. Tanácstalanok voltak.
Végül az egyik vízibogár, a vezetők közül egy, összehívta a barátait.
- Van egy ötletem! A következő közülünk, aki felmászik a tavirózsa szárán ígérje meg, hogy visszajön és elmondja hova ment és miért!
- Ígérjük!- megfogadták ünnepélyesen.

Egy tavaszi napon, nem sokkal ezután, éppen az a vízibogár, aki az ígéretet tetette a többiekkel, azon kapta magát, hogy ő mászik felfelé a tavirózsa szárán. Ment, ment felfelé és mielőtt észbe kaphatott volna már át is törte a víz felszínét és ráesett a tavirózsa széles zöld levelére.
Mikor magához tért, csodálkozva nézett körül. Hihetetlen volt amit látott. A teste megváltozott és ez megijesztette. Négy ezüstös fényű szárnya nőtt és megnyúlt a teste. Megmozgatta új szárnyait....a nap melege gyorsan felszárította a tó vizét új testéről. Megmozgatta újra szárnyit és hirtelen a tó vize felett találta magát...szitakötővé változott!

Fel-le repkedett, nagy ívekben jókedvűen szelte a levegőt új környezetében, majd megpihent az egyik levélen. A tavirózsa leveléről lenézett a tavacska aljára. Pont a régi kis barátai fölött volt, a vízibogarak felett. Sürögtek forogtak, csakúgy mint ahogy ő is tette korábban.
A szitakötő emlékezett az ígéretére: "A következő közülünk, aki felmászik a tavirózsa szárán ígérje meg, hogy visszajön és elmondja hova ment és miért!"
Gondolkodás nélkül belevetette magát a vízbe de ahogy a vízhez ért hirtelen le is pattant róla. Most, hogy már szitakötő volt nem tudott a víz alá menni többet.

- Nem tudok visszatérni!- ez elszomorította- legalább megpróbáltam, de nem tudom az ígéretemet betartani. Még ha vissza is mennék, az új testemben nem ismernének fel a régi barátaim. Azt hiszem, meg kell várnom amíg ők is szitakötőkké válnak egy napon. Akkor majd érteni fogják, mi történt velem, és hova jöttem.

És a kis szitakötő vidáman csapott bele szárnyaival a csodálatos új világ napfényes levegőjébe....

Ezt a történetet ma hallottam a BBC egyik sorozatában. Megkerestem,  mert nagyon szépen mesél a halálról.
Megpróbáltam lefordítani...
Forrás:
Doris Stickney:  Waterbugs and Dragonflies  Explaining Death to Young Chhildren

Gyerekszáj, bronz

Petykó nézegette apa röplabdás érmeit.
- Áááá! Bronzot még nem is láttam! Ja de! A radiátor csövet.
- :-)))) ( az réz, de nem baj....a színe hasonló)

Gyerekszáj, teremtés

Andris tegnap este:
- Anyaaaa! Tudod, ki volt az első két ember az országban?
- ???????? Nem, Andriskám. Kik voltak?
- Hát Ádám és Éva.
- Volt ma hittan az oviban? - :-)
- Aha.

Egy taggal és fajjal megint több

Vigyázat!
Ha elmész gesztenyét gyűjteni a gyerekeiddel előfordulhat, hogy egy macskával térsz haza.
Ez történt a héten szerda délután. Nem messze áll egy magányos gesztenyefa a rét és az út között. Ott rugdostuk az avart mikor felfigyeltünk egy macskára, ami félelmet nem ismerve, vagy inkább a játékba belefeledkezve sorra állította meg az arra járó autókat. Volt, hogy mindkét irányból állt már egy-egy autó arra várva, hogy őkegyelme lesétáljon az útról. Nem lesz hosszú életű - gondoltam - a gyerekek pedig próbálták magukhoz csalogatni. Kölyök méretű, mindenféle foltokkal, nem félt de azért azt sem hagyta, hogy megfogjuk.
Mikor teleszedtük a kosarat gesztenyével, elindultunk hazafelé. Távolságot tartva ugyan, de követett minket és "beszélt" hozzánk. Na, a gyerekeknek se kellett több. Hívogatták, majd a kerítésünknél megállt. Hoztam ki neki egy kis kaját, és a kerítésen kívül leraktam, így Petykóék megsimogathatták. Abban bíztam, hogy úgy sem marad nálunk, biztos visszamegy valahova, eddig is élt valahol. Na meg a két kutyánk az udvaron elrettenti majd.
Miután bekajált, átmászott a kerítés lécei alatt a kertbe. Kutyák rögtön jöttek igazoltatni, ez meg jól megijedt de nem rohant el inkább orron vágta mindkettőt kiengedett karmos mancsával. Andrisék izgatottan nézték, mi lesz ebből. Hát azóta sem tette ki a lábát a portáról. A cseresznye fára menekült és ott is töltötte az éjszakát. Peti késő este jött haza: - Nyávog egy macska a kerítés körül.
- A cseresznyefán és lehet, hogy mostantól a miénk - tisztáztam a felállást.
Másnap reggel hat előtt nem sokkal indultam dolgozni. Ott sírt a fán, leszedtem hát és behajítottam az előszobába. Később úgy instruáltam telefonon a családot, hogy amikor elmennek otthonról, a macska is menjen ki az udvarra. Nem szeretem ha a házban tartózkodnak az állatok.
Munkából hazaérve, megint leszedtem a fáról, miután evett ivott behívtam a két kutyát az előszobába és őkegyelmét is beraktam.
- Ismerkedjetek! - ez volt az utasítás részemről.
Mirage-t nem érdekli. Ő már nem lát, nem hall és úgy tűnt, nagy ívben tojik a fújtató szőrmókra.
Marcipán viszont nagyon kíváncsi. Nem agresszív módon, de hajthatatlanul meg akarja közelebbről ismerni a jövevényt. Mikor kiengedtem őket, ismét a cseresznyefán kötött ki.
Leszereltem a régi, rozoga madáretetőnket a kert végéből. A trombita folyondár már úgyis teljesen benőtte. Peti is hazaért addigra. A polifoamjából levágtam egy darabot és csőszerűen összetekerve betoltam a madáretetőbe. Ezt kellett felcsavaroznia a cseresznyefára. Ez alatt az előszobában evett a macska, majd mikor elkészült a lakhelye, Petykó felnyalábolta:
- Most már kiviszem a cicát, hogy új élményeket élhessen át.
Hát azt itt nálunk biztos fog :-) - gondoltam magamban miközben repdestem, hogy milyen választékosan beszél az én kisfiam.
Rögtön el is foglalta a rögtönzött macskalakot az azóta Foltos névre keresztelt új lakónk és azóta is abban tölti a nap nagy részét.
Ma már elég sokat járt a földön, amíg mi is kint voltunk. Marcit egyre közelebb engedi magához, az udvaron békésen sétálgató tyúkunkra rástartol időnként, velünk nagyon barátságos, engedi, hogy bármikor megfogják a gyerekek.
Nagyon úgy tűnik, hogy tetszik neki nálunk...

Önismeret 5 évesen

Andris nehezen viseli ha reggel ébredéskor nem talál otthon. Márpedig a délelőttös heteken hatra megyek így sokszor előfordul, hogy már nem találkozunk csak délután. Képes felpattanni hajnalban és leosonni fél hat felé. Ha nem sikerül neki, akkor meg felhív a vezetékes telefonról és próbálja facsarni a szívemet a szomorú, szemrehányó hangjával.
Tegnap este kikészítettem az ovis tornazsákját, hogy reggel apával be tudják vinni. Hét óra felé hívtak, hogy Andrisnak valami baja van a tornazsákkal és nem akarja elvinni de azt nem árulja el, hogy mi nem tetszik neki rajta. Végül apa kocsijában maradt, mert ha a fiatalember nem akar valamit...meg reggel jobb a békesség különben senki nem ér be.
Este aztán rákérdeztem, hogy tulajdonképpen mi a probléma a zsákkal, miért nem akarta bevinni reggel?
- Mert hiányzott anya - derült ki az egyszerű, mindent megmagyarázó válasz.
Rossz kedve volt, apán és a tornazsákon bosszút állt egy kis kötözködéssel. Mennyi önismeret így alig 5 évesen....

Pont jó avagy a rögtönzések napja

Péntek sem ment úgy, ahogy el volt tervezve de minden tökéletesen szerveződött magától...
Sokszor megtervezem a napjaim és csak a bosszankodás van ha nem úgy sikerül, máskor meg csak teszem a dolgom egymás után ahogy jönnek és tök jól megoldódnak erőlködés nélkül.
Első nap az iskolában. Ez volt tegnap.
A tájékoztatás és beiratkozás után kiderült, hogy felmentést kapok informatikából. Legalább ennyi haszna van a műszaki főiskolás végzettségemnek. Így délutánra már nem is kellett bent maradnom, mert pont aznap tartották az informatikás blokkot. Gondoltam, azért megnézem milyen és maradok az első szünetig. Gépeket is pakolt ki az előadó a padsorokba....hátha lesz valami hasznos. Nem mintha nem férne rám némi ismeretszerzés ebből a témából. Egyrészt, mert én még a múlt században tanultam, még csak nem is informatikát hanem számítástechnikát, másrészt a DOS óta sok minden történt. Meg egyébként is a kapcsolatom ezzel a világgal Petőfi Sándor szavaival élve "...csodállak, ámde nem szeretlek,". Erősen csak felhasználó vagyok és ezen belül is csak azt sajátítom el, ami kell az életemhez.
Amikor viszont hozzáfogott a tanár és elkezdte a bit-byte-szoftver-hardvert, akkor már éreztem, hogy le kellett volna lépni.
De milyen jó, hogy nem tettem...
A beiratkozás és a gyakorlati oktatásról szóló tájékoztató közötti lélegzetvételnyi szünetben felhívtam a kislakásom közös képviselőjét. A felső szomszéd megint beáztatott és nem jutok vele dűlőre, mert olasz és nem is sűrűn van otthon, és a kapcsolattartó összeveszett velük így nem segít. Pont visszahívott a "...kimeneti és bemeneti egységek..." alatt. Kimentem az előadásról, hogy felvegyem. Kezébe vette a k.képviselő a dolgot. Kiment, megnézte, szerelőt hívott, legyek 3 és 4 között a lakásban. Ha elindultam volna haza az izgalmas számteck. előadás helyett, akkor már a hévről kellett volna visszafordulnom. Így meg csak a szomszédba kellett átsétálni, mert a suli az Erzsébet krt. 7-ben van, a lakás meg pont átlósa szemben a 14-s számban.
Mivel a személyit, lakcímkártyát stb. adatellenőrzés céljából összeszedték, még ezeket is vissza kellett szerezni. Megkerestem a tanulmányis nőt és pontosan az én aktámnál tartott, amikor köszöntünk egymásnak. Még két másodperc és már adta is kártyáimat vissza. Visszaültem az előadásra, nem akartam pofátlanul összepakolni és elindulni, mikor még tart az óra. Az első szünetben léptem le.
Enikő, akivel mentem, szintén felmentést kapott és hazament már korábban, viszont pont az esernyőjét ott felejtette így a szakadó esőben jól jött nekem és nem áztam meg.
Volt még két órám a szerelő érkezéséig. Elsétáltam a lízingelt esernyővel a legközelebbi könyvesboltba és vettem a gyerekeknek egy-egy könyvet. Petykónak a Rumini egy új kalandját. A nyáron felolvastatta velem esténként az egyik Rumini regényt. Andris meg egy klasszikus mesékből álló könyvet kapott. Magamnak meg egy erőszakmentes kommunikációval foglalkozó könyvet vettem.
Visszamentem a kislakásba és vártam...közben kiderült, hogy Peti nem tud időben menni a gyerekeket összeszedni a suliból és az oviból. A szerelő késett kicsit, négy után jött, így én sem voltam biztos, mikor érek haza. Meg sem néztem az órát, mikor elindultam hazafelé csak szedtem a lábam. Pont elértem a 16.38-as hévet. Kerepesi megállóban átültem a kocsiba és rohanás a gyerekekért. Pénteken hamarabb kiürül a napközi és az ovi. Hazafelé az autóban felhívtuk apát, hol tart? Mert a pékségbe kellene kenyeret venni. Pont ott tartott. Ez is kipipálva.Gyerekek nagyon örültek a könyveknek és este még pont egy ujjnyi merlot-t tudtam inni a hetekkel ezelőtt felbontott palackból.

Szeptember 1.

- Milyen volt az évnyitó reggel Petykó?
- Hát nagyon fárasztó!!! Már reggel hat óra óta fenn vagyok. Ott meg álltunk végig! Csak álltunk és tapsoltunk néha. Nagyon fárasztó volt.

Piszkos anyagiak

Petykót egy ideje elkezdte izgatni, hogyan tehetne szert pénzre.
Hát hogyan 7 évesen....munkával vagy adjak zsebpénz már most neki? De milyen munkával? Jött a kérdés tőle. Mit csináljon, amiért pénzt kap?
Megfogott, mert az otthoni segítségért adjak pénzt? Tanulásban elért eredményét? Ezek pont olyan dolgok, amiknek belső indíttatásként kellene megszilárdulniuk. Intrinzik motiváció...kellett nekem tanfolyamra járni?!.
Pont ezeken a területeken a kompetencia és az önállóság érzete kellene, hogy belső ösztönző erő legyen a cselekvésre, maga a cselekvés: tanulás, segítség nyújtás okozzon örömöt. Ne eszköz legyen valami, pl.:pénz, megszerzésében.
A zsebpénz nem korai még?
- Ha elpakolom a játékaimat?- próbálkozott az elején.
- Az kizárt! - jelentettem ki határozottan.
Végül azt találta ki, hogy csinál egy kis boltot. Lego vásárnak nevezte el. Megépített pár lego járgányt. Készített árcédulákat és felszólított mindenkit a vásárlásra. Nagypapa volt az első vásárlója vérszemet adva neki. Ez sem tetszett annyira, de megsajnáltam és én is vásároltam az általa épített járművekből miután normalizáltuk közös megegyezéssel az árakat. Ár-érték arány és a többi.
Nincs mese, el kell kezdeni a piszkos pénz világába való tájékozódást.
Apa keményebb. Hiába, kereskedő. Az állandó unszolást a vásárlásra lerázta, hogy ő a vevő és csak akkor vesz ha akar. De Petykó nem könnyen adja fel.
Az összegyűjtött pénzből rögtön vesz valamit magának. Mérgesen konstatálja, hogy minden sok pénzbe kerül, de addig keresgél amíg talál valamit, amit megvehet.
Nem megy még a gyűjtögetés neki, hiába magyarázom, hogy ha most nem költi el és még gyűjt hozzá akkor később megveheti azt is amire most nincs pénze de vágyik rá.
De ezt a lego vásározást beszüntetem, mert most már csak összecsapja a járgányokat. Jól érzékelhetően gyorsan, könnyen akar pénzhez jutni. Átlényegült ez az építőjáték.
A lego maradjon inkább "csak" önfeledt, elmélyült játék.
Jöjjön a zsebpénz és a tapasztalat: megtakarítás, spórolás, herdálás, beosztás, kevés, drága, olcsó, haszontalan, értékes......

Másodlagos nemi jelleg(eim)

Ma csendes pihenőt rendeltem el kettőtől háromig. Megkértem a fiúkat, hogy aludjanak, de legalább pihenjenek és mindenek előtt legyenek csendben, mert én biztos, hogy alszom egyet.
Bíztam benne, hogy elnyomja őket az álom...de nem, viszont tényleg nagyon csendben voltak.
Félóra múlva felriadtam és miután sikerült beazonosítanom a napot, napszakot és hogy egyáltalán ki vagyok, óvatosan kikukkantottam a szobámból. Szépen, halkan, Petykó szobájában a földön rajzolgattak.
Andristól még ajándékot is kaptam:

" Anya! Lerajzoltalak. Itt hosszú a hajad és lábujjhegyen állsz. A visszeres lábadat nem rajzoltam le. Jó?"

Milyen tapintatos. Talán ha kevésbé hangsúlyozná a melleimet... :-)

Életképek: egy egyszerű szombat délután

Keleti kényelem, nyugati nyugalom...
Hogy mi? Ja, a lábam? Délelőtt volt egy kis visszérműtétem...megint.
Sziszifuszi elképzelésnek tűnik egyenlőre, hogy megszabadulok a visszereimtől.

A légy.

A fejfájásom.

 Pipóra a szilvafánál.

















A medencés bulira a plüssök is meghívást kaptak. Spongyabobnak hazai terep; táncol.
Az én ötletem volt. Muszáj volt valamit kitalálni, hogy pihentetni tudjam a lábam.
Rekord ideig lekötötte őket.

Aki mondja másra...

Petykó iskolatáborban töltött egy hetet a nyáron. Minden nap próbáltam megtudni, milyen volt a napja, mit csináltak, hogy érezte magát stb. Most még hagyja, hogy faggassam. Pár év múlva már lehet, hogy úgy járok én is mint az egyik régi kolléganőm az OTTO-ban, akinek a kamasz fia az ehhez hasonló anyai érdeklődést és kíváncsiskodást úgy rázta le, hogy közölte anyukájával: " Jó, akkor hármat kérdezhetsz!".
Petykó ha már nagyon unja, akkor legfeljebb annyit mond, hogy " Nem emlékszem már!".
De legkésőbb este, lefekvésnél magától elmondja az aznapi fontos történéseket.

Egyik este arról mesélt, hogy két fiú csúfolja a táborban. Azt mondják rá, hogy " hülye, meg fasz", és még dalt is írtak és azzal piszkálják.
Összefacsarodott a szívem ahogy a szomorú kis arcát néztem...
Persze, hogy az első hirtelen gondolatom az volt, hogy el kellene kapni a kis......fiúkat. De nem mindig az anyai véres védelmezőösztön a leginkább célravezető. Így elvetettem az ötletet.
Felajánlottam neki, hogy ha nagyon rosszul érzi magát a táborban, akkor bejöhet velem a munkahelyemre arra a maradék két napra. A válasz megnyugtató volt: "Á nem, mert akkor lemaradok a számháborúról meg a strandolásról.".  Ezek szerint olyan mélyen nem bántja a dolog, de nem hagytam annyiban. Ha már itt a lehetőség, elemezzük mi is ez a csúfolódás.

Azt már óvodás korában megbeszéltük, hogy a legjobb módszer a csúfolódók ellen az ha nem veszünk tudomást róluk. Mintha ott sem lennének. Még akkor is a belülről rosszul esik és nem tetszik, akkor se mutassuk ezt ki, mert akkor ők győznek. Hiszen azért csinálják, hogy felbosszantsanak, hogy szomorúnak lássanak. Nem szabad ezt az örömöt megadni nekik, úgy kell tenni mintha nem is léteznének, mintha nem is hallanánk őket, mintha nem is látnánk őket. Ha ezt sikerül megtenni akkor mi vagyunk az erősebbek és a győztesek, és mivel nem érnek célt, így előbb utóbb abba is hagyják. Ezt már ekkor megértette Petykó és mesélte is néhányszor, hogy így tett az oviban. Úgy láttam, elégedett volt a technikával.
Nekem gyerekkoromban ezt sikerült tökélyre fejlesztenem és mindig működött. Még elismerést is kaptam egy alkalommal a fiúktól nyolcadikban egy osztálykirándulás alkalmával.
Épp a nagyon csinos K.Kriszti osztálytársamat piszkálták, cukkolták az udvaron a fiúk, aki lányos nyávogással és mosolygós szemekkel reagált: "Naaa, hagyjatok már!" , ami már egy 14 éves hímneműnek is egyértelmű felkérés a folytatásra. A sokadik nyávogás után valamelyik fiú szembesítette: " Ha nem tetszik, akkor miért nem csinálod azt, amit Szilvi szokott?" Ott ácsorogtam a közelben és dagadtam a büszkeségtől :-).
Szóval a technika megvan ellene, de elemezzük ki őket, a csúfolódókat - gondoltam - hátha az még inkább segít a lelki immunitás erősítésében.
- Milyen gyerekek ezek, akik csúfolnak? - kérdeztem tőle.
- Hát nagyon rosszak. Mindig rájuk kell szólnia a tanító néninek. Vadak, meg buták is - fejcsóválva mesélte.
- Akkor lehet, hogy az bosszantja őket, hogy te okos vagy és kedves, és a tanító néni is nagyon szeret téged? - vezetgettem mélyebbre - ők meg nem ilyenek és rosszul érzik emiatt magukat és inkább el szeretnék rontani a te kedvedet is.
Bólogatva osztotta a véleményem.
Fel akartam vidítani.
- Képzelj el valami vicceset. Valamit, ami ezekkel a fiúkkal történik mikor csúfolnak és jót nevetsz rajta.
Mivel a puki a legvidámabb még mindig....borzalmas...így nem csodálkoztam, hogy azt találta ki, hogy apa jól lepukizza őket. Meg valami kamion is jön és az is jól lepukizza őket. Nagyon jól szórakozott és fokozta tovább még mindig az alsó testtáji hangokkal.
- Na jól van! Legközelebb, ha eszedbe jut mikor valaki fel akar bosszantani, gondolj erre!
- Jó, jó! - mondta széles vigyori arccal.

Reakcióidő

Csütörtökön Farmosra mentem a fiúkkal és hazafelé már Nagykátán látszott, hogy valami van a levegőben.
Csúnyán be volt borulva pont abban az irányban amerre az utunk vitt hazafelé. Hát igen...mondták, hogy lehet zivatarokra számítani. Nem is ért váratlanul, de felkészületlenül...

Hajós éveim alatt voltam viharban párszor, egyszer hurrikán árnyékában, de akkor nem én vezettem :-)
Most viszont nekem kellett dönteni, mit tegyek.
Nekilódultam, mert mi rossz történhet?A gyerekek számolták a távolban cikázó villámokat. Szentmártonkátán már esett az eső. A fákkal övezett úton,egy-két kanyar után a pusztaságban már furcsa színe volt a tájnak előttünk...olyan szürkés.
Még egy kiserdő és a következő nagy kanyar után eltűnt a táj a látóhatárban és csak egy mélyszürke fal látszott.
Volt még körülbelül kétszáz méter. Beindult a rossz érzés és átfutott az agyamon, hogy talán meg kellene itt állni, de mire a gondolat végére értem- előzetes tapasztalatok híján, mivel még sosem vezettem nagyobb viharban- már ott voltam.
Egyik méterről a másikra, átmenet nélkül belehajtottam egy hatalmas szélviharba, zúduló esővel és jéggel. Tépázta a kiserdő végén sorakozó fákat. A maximumra kapcsolt ablaktörlő őrült módjára próbált megfelelni, de így sem láttam semmit. Lépésben mentem, senki az úton rajtunk kívül.
Az járt a fejemben vajon mi a jobb: ha megállok vagy ha megyek lassan. Az út két oldalán ott, rövid szakaszon szántóföld és rét van, de ezt csak emlékezetből tudtam. Pár száz méter után újra tomboló fákkal kísért rész jött. Bármikor letörhet egy ág vagy egy egész fa kifordulhat...megálltam. Ekkorra a gyerekek már nagyon féltek hiába nyugtattam őket. A jég nagyon hangosan verte a kocsit. Mondogattam erősen erőltetett nyugalommal, hogy csak hangos de nem tud bejönni az autóba, biztonságban vagyunk itt bent, nem töri össze az autót- közben titokban kémleltem a motorháztetőt, hogy vajon igazat mondok és nem horpad esetleg a lemez.
Amikor megálltam, végképp kiborult Petykó. Sírva visította, hogy haza akar menni, miért álltunk meg. Andris nem tudom mennyit hallott ebből, mert tövig benyomta az ujját a fülébe és hatalmas szemekkel, riadtan nézett. Ekkor megint magyaráztam nyugodt hangon, miközben bennem is dolgozott az adrenalin, hogy visszatolatok egy picit arra a részre ahol nincs fa. Biztonságosabb az a rész.
Kivilágítottam a kocsit, mint egy karácsonyfát. Bekapcsoltam a vészvillogót, reflektort, ködlámpát...ha esetleg mégis lenne valaki még rajtunk kívül az úton, lássa hogy jövök. Közben hívtam Petit, hogy van-e valami ötlete még a "túlélésre".

Pár perc volt az egész, majd enyhülni kezdett a szél. A jég is elfogyott. Andris is ki tudta húzni ujjait a füléből és Petykó kezdett lenyugodni. Jó alkalom volt arra, hogy a gyerekeknek elmagyarázzam a zivatar gyorsan jön de gyorsan el is megy. Ha meg is ijedünk, venni kell három nagy levegőt és gondolkozni mit tehetünk.

A rögtönzött, szemléletes környezetismeret foglalkozás után lekapcsoltam a díszkivilágításunkat és folytattuk az utunkat. Még hosszú kilométereken keresztül kellett letört ágakat kerülgetni. A gyerekek álomba merülve regenerálódtak a kis trauma után.

Gyerekszáj, tájékozódás

Utca végén egy kis halom. 

Már nem is emlékszem ...a vízművek vagy az útépítők lábnyoma pár évvel korábbról. Már benőtték a mögötte messzire elnyúló mező zöld lakói.

Amint kiérünk ide, az utcánk végére, a gyerekek mindig elhajítják a bringát és felszaladnak a tetejére.

Kis kakasok a dombjukon.

Petykó jobbra néz:

- Látom a víztornyot! Az már ott Farmos!

( Mogyoród, Farmos 60 km-re van innen és még csak nem is abban az irányban. )

Andris balra néz:

- Látom a világ végét!

( Aha, jól van...:-) )

Relax

Nem volt egyszerű kisakkozni a nyarat. Most először kellett megszerveznem a gyerekek szünidejét.
Ki, hol, mivel és kivel tölti a heteket...és én még szerencsés vagyok, mert az ovis munkahelyemen a szabadság nagy része nyárra koncentrálódik.
Most éppen nagymamáéknál múlatják az időt. Már második hete, bár hétvégére hazahoztuk őket. Hagy pihenjék ki magukat nagymamáék is :-)
Első pár nap fura volt, hogy nem hiányoznak...munka után hazaérve még takarítottam, rendet raktam, hónapok óta tervezett szelektálást is megoldottam és nem szakított félbe senki.
Ahogy kifogytam a tenni valókból és teltek a napok, nyugalom ide vagy oda, már nagyon vártam, hogy hazaérjenek.
Péntek este haza jöttek. Petykó berohant a házba és rögtön megjegyezte, hogy másképp néz ki minden.
Igen! Ezt úgy hívják, hogy rend - világosítottam fel...és ezzel véget is ért fennállásának ötödik napján.
Ez a hét, a második már döcögősebb. Petykó is sírt ma mikor telefonáltam, mert hiányzom neki. Nekem is hiányoznak...lehet jobb lenne ha nem hívogatnám őket.
Már csak hármat kell aludni....

Gyerekszáj, az agy

Andris nagy szemekkel bólogatva:  - .....én azt tudom Anya. Emlékszem, mert számológép van a fejemben. Tényleg!
Petykó unottan a háttérből:  - Nem azt akartad mondani inkább, hogy számítógép?
Andris:   - Ja. De. Azt.

Házi praktikák - buborék özön

Kell hozzá:
- két gyerek, akik azonnal lepkét akarnak fogni a réten, mert a szomszéd kisfiú is azt csinálta,
- kreatív anyuka, aki pár másodperc alatt felméri miből lehetne egy, vagyis nem, kettő lepke fogót összecsapni gyorsan,
- letört, viszonylag egyenes ág a cseresznye fáról, hálós zsák, amiben a krumplit lehet venni és egy darab drót. Az minden normális háztartásban van, ugye?
Ha ezek megvannak, akkor tedd le a férjed elé és mond meg neki, hogy lepkefogót kell ezekből készítenie.
Merthogy nekem meg ebédet....bocsi.
A szerintem remekül sikerült lepkefogók viszont nem voltak alkalmasak pillangók elkapására, és sokkal könnyebbet és szebbet láttunk pár nappal később az Auchanban. De úgy gondoltam jó lesz ez a házi készítmény is egyszer valamire...
...és tényleg.
Annyi különböző buborék lötty receptet olvastam mostanában, gondoltam én is összedobok valamit.
Nem követtem pontosan egyik receptet sem. Inkább csak ami volt itthon a leírt összetevőkből, azokat összehajigáltam. Egész pontosan: mosogatószert, sütőport, kukorica keményítőt ( Andrisnak ezzel sűrítem a főzeléket, mert tejfehérje érzékeny), és vizet. Aztán mikor azon törtem a fejem, hogy mivel kellene fújni a buborékokat, akkor villámcsapás szerűen beugrottak ezek a kis házi lepkefogóink. Előbányásztam őket, belemártottam a nagy vödörnyi löttybe a piros krumplis hálót és jól meghúztam a levegőben.
Ömlött a buborék minden kis lukból. Nagyon jól nézett ki.
Szóltam a gyerekeknek, hogy van egy kis meglepetés. Nem is kellett több, rögtön kikapcsolták a mesecsatornát és beterítették buborékkal a légteret felettünk.

Megfogni a megfoghatatlant

Ebéd közben Petykó megint felhozta a végtelen témát.
- ...de milyen szám a végtelen?
- Az nem szám, az valami olyan sok, hogy el sem tudjuk képzelni, le se tudjuk írni.
- DEEEE!!!! Letudjuk! Fekvő nyolcas - vágta rá - és melyik szám van a végtelen előtt?
( ????? ) A végtelen nem egy számot jelöl így szám sincs előtte. Nincs olyan, hogy végtelen mínusz egy.
Mit mondjak erre....
- Az valami nagyon nagy (vagy éppen nagyon kevés, de nem akartam tovább bonyolítani), nincs vége.
- NEEEM!!!! Nem nagy! Egy négyzetrácsos! - javított ki ismét.
Aki elveszett volna a két egészen különböző szálon futó gondolat menetben...a végtelen fekvő nyolcas formájában elfér egy négyzetrácsban a matek füzetben....de egy hétéves fejében nem.

Trükkös kérdés avagy hogyan vegyem rá, hogy olvasson

Petykó nem szeret olvasni.
Nincs probléma az olvasással, mert helyesen olvas. Legfeljebb a szavak végét már inkább kitalálja ahelyett, hogy végig olvasná, így szokott hibázni de rossz élménye nincs ezzel kapcsolatban.
Mégis valahogy nem nyújt örömöt neki, hogy ott egy szöveg és magától rájöhetne mit is tartalmaz. Mindig kínszenvedés nekem, hogy rávegyem a gyakorlásra. Nem kell sokat de minden nap egy kicsit. Nem akarom végképp elvenni a kedvét az egésztől, de muszáj, hogy gyorsabban menjen az olvasás különben hogy fog tanulni később? Magyarázhatok neki, nem hatja meg. Ezzel nem lehet motiválni, még ebben a korban inkább érzelmi alapon lehet kedvet csinálni a dolgoknak. Na meg persze a tanár néninek való megfelelés is kihasználható. Legvégső esetben, ha már semmivel nem érek célt, akkor jön az a mondat, hogy " Megmondom holnap Szilvi néninek ( tanár néni ), hogy nem vagy hajlandó itthon gyakorolni! " . Nagyon gáz, tudom, de ezt már csak akkor vetem be ha minden energiám elszállt. Most még elsőben hat ez a zsarolás.
Kitaláltam már olyan trükköt, hogy stopperrel mértük, hogy egy adott kis részt hány perc alatt olvas el, majd mennyivel kevesebb idő kell ugyan annak a szövegnek az elolvasásához második és harmadik alkalommal. Fel is írtuk az eredményeket egy táblázatba. Ezt nagyon élvezte, de mikor visszakérdeztem hogy akkor miről szól a szöveg amit olvasott, kiderült hogy a gyorsaság rovására ment a szövegértés. Konkrétan gőze sem volt arról mit olvasott, mert csak arra koncentrált, hogy minél jobb időeredményeket érjen el.
Mást kellett kitalálni.
Van már mindenféle könyve:  vicces, érdekes, idióta (szerintem), kalandos, tudományos, klasszikus. Könyvtárba is szívesen jár. Ezeket mind sorra velem olvastatja el esténként esti mesének.
Elmentünk együtt könyvesboltba, hogy válasszon magának könyvet. Hátha abba belekezd. Ááá! Fél óra múlva feladtam. Csak az kellett neki, amihez ajándék van, vagy inkább csak nagy képek, esetleg kihajtós, nyitogatós szöveg meg semmi bennük. Végül megegyeztünk egy kérdés-válaszos kártyás játékban. 7-8 éveseknek való mindenféle témában. Jópofa, mert egy nagy csavar szerű valamivel van összefogva és legyező szerűen lehet szétnyitni. Szép színes, ábrákkal, izgalmas,lehet vele matatni és 800 kérdés van benne így nem unjuk meg gyorsan.  Már az autóban elkezdte felolvasni a kérdéseket nekem és ha nem pont úgy válaszoltam, ahogyan a válaszkártyán szerepelt a megoldás, akkor kárörvendően nevetett hogy "Anya nem tudja!". Én meg magamban vigyorogtam, hogy "Te meg végre olvasol! He-he-he!"

Rövidzárlat(ok)

Helló, szia!

Mostál már ki egy zacskó háztartási vattát? És töltöttél már fel teával vasaló víztartályát?
Mondd, hogy igen!
Találnom kell rá magyarázatot.
Fáradság, figyelmetlenség, szórakozottság? Valamelyik vagy mindegyik.

Vattát úgy lehet kimosni mosógépben, hogy beleteszed és aztán elfelejted.
Amikor végre sokadik próbálkozásra eszembe jutott a boltban, hogy az arcom esti pepecselésére használt vatta elfogyott és venni kell, akkor már nem kockáztattam meg, hogy elöl hagyom és a gyerekek esetleg mindenfélére felhasználják mire észbe kapok. Így a két mosás között szellőzés és száradás céljából nyitva hagyott felültöltős mosógép üres dobjába beállítottam. Gondoltam majd keresek neki normális helyet, de most még olyan nagy a zacskó, hogy sehova nem fér a fürdőszobában...kivéve a mosógépet.
Másnap munkából hazaérve rögtön hozzáláttam a második műszaknak, az otthoninak és habozás nélkül felcsaptam a szennyes tartó fedelét és behajigáltam a koszos ruhákat a gépbe. Jól megraktam...fekete és sötét színű ruhákkal. Ha még mindig menne a mosógép, akkor sem kapcsoltam volna, hogy a vatta is ott pörög a ruhákkal. De szerencsére megállt miután elvégezte a programot és így az üres, alaposan kimosott zacskó látványa a mosott ruhák tetején előhívta a memóriából az engramot, azaz emléknyomot...
Rövid szitkozódás és önsajnálat után rácsodálkoztam, hogy milyen nagy térfogat változtatásra képes ez az anyag. Az összes kijött a zacskóból, hatalmas, egymásba kapcsolódó pamacsokra változott. Az anyatestről leszakadó apró szálacskák pedig betelítették a fekete pólókat.

Hogy kerül a tea a vasalóba?
Hát ez sem bonyolult.
Mindig este vasalom ki a másnapra szánt ruhákat a családnak. Közben tévét nézek, mert a gyerekek már alszanak, vagy bambulok, nézek üres tekintettel a gyűrődésekre, vagy éppen mélyenszántó gondolataimba merülök. Ha kifogy a víz a vasaló tartályából, akkor csak hátranyúlok a gyerekek asztalon hagyott vizes palackjáért és azzal töltöm fel. Egyik alkalommal viszont mézes citromos teával töltöttem fel víz helyett a kis palackokat a vacsorához és szokásomhoz híven, automatikusan nyúltam értük pár órával később, mikor elfogyott a gőz a vasalóból. Kellemes karamell illat csapta meg az orromat. Mi ez? Pár másodpercbe beletelt mire összeállt a kép a fejemben.

Veszélyes üzem a háztartás kérem szépen.

Szabadulok az örökségtől

Na! Elérkezett az idő, hogy megváljak újra néhány anyajegyemtől.
Nincs hiány belőlük a mi családunkban. Meg vagyok támogatva ebben a témában anyai és apai ágról is.
Évekkel ezelőtt egyet már levettek az arcomról. Kivágták. Bár a mogorva doki első szava a köszönés után az volt, hogy "Heg marad!" , azért mégis alig észrevehető.
Most inkább a maszek vonalat választottam és magánrendelőbe mentem. A bőrgyógyász ajánlott egy plasztikai sebészt.
Hát ez a doki egy villám. Már az időpont egyeztetésnél szóltak, hogy úgy készüljek, hogy ha nem szikés az eset akkor meg is csinálják rögtön. Mivel az előzőhöz hasonló volt mindkét anyajegyem így én majdnem biztos voltam benne, hogy vágni kell ezeket is.
Arra készültem, hogy megbeszéljük milyen teendők vannak, ehelyett rögtön le is kapta mindkettőt. Szerinte a lézeres eltávolítás a jobb, mert szebben gyógyul. A bőrgyógyász épp az ellenkezőjét mondta.

Én meg megmondom melyiknek van igaza egy-két hónap múlva. 

Kedves volt és mindent részletesen elmagyarázott. A tempó amit diktált meg pontosan nekem való, a világ legtürelmetlenebb jegyében születettnek.

Vajon minden sebész olyan gyorsan dolgozik, mint ahogy a róluk szóló sztereotípia tartja   " Előbb vág, és csak utána kérdez" ? 

Gyerekkoromban Nagykátára kellett menni a rendelőintézetbe ha sebészeti bajunk volt. Egy hírhedt, idős sebész dolgozott ott, Dr. Hangódi. Hát ő igencsak táplálta ezt az általános véleményt. Mikor az egyik nagybácsikám, Vígh Pista bácsi lábujjára ráesett valami és a köröm rajta lilára változott és fájt is, akkor ellátogatott Hangódi rendelőjébe. Megmutatta neki a lábát, a doki meg ránézett és se szó se beszéd lerántotta a körmöt róla. Pista bácsinál türelmesebb embert nemigen találni még a buddhista szerzetesek körében sem. A sebész csak annyit kérdezett, hogy:

- Na, fáj-e még a körme?

- Az már nem Doktor Úr... csak a helye - volt a kimért válasz bácsikám részéről.

Most tátong két nagy kráter az arcomon. Még jó, hogy megkért rá a doki, hogy ne ijedjek meg a látványtól, ami az első pár napban mutatkozik... mert nem valami szívderítő. 

A gyerekeknek az oviban legalább tetszett. Százszor el kellett mesélnem, hogy mi az a fehér krém az arcomon, és hogyan vágták le, és hogy miért nem fáj és a többi.

Vidék vs. város

Vidéki vagyok és ez jó nekem.
Falun nőttem fel, annak is az egyik szélén, bakter házban. Mögöttünk volt a nádas, rét, erdő.
Szeretem, hogy pár lépésre van a nagybetűs természet. A zöld rengeteg árnyalatát. Szeretem a nyugalmat. Azt, hogy az egy négyzetkilométerre eső emberek száma nem zavaró. Bár nincs mozi, meg színház és csalogató kirakatok, de ha ezekre szottyan kedvem akkor végül is nincs olyan messze "a nagy falu".
A férjem, nevezzük nevén: Peti, városi. Tősgyökeres, V. kerület, Múzeum körút. Sokáig azt hitte, hogy ez jó neki.
Elég nagy a kontraszt.
Nem csoda, hogy mikor felvetettem, hogy dobjuk össze amink van, két kicsi társasházi lakás, és keressünk egy kertes házat kezdésnek, mint közös élet, akkor a reakciója egyszerűen csak annyi volt, hogy "Nem".
- Mi a baj a kertes házzal? - próbáltam megérteni az ellenállás okát.
- A kert! - ez volt az egyszerű , de annál ingerültebb válasz.
Ezen a ponton meg is nyugodtam. Ha csak ennyi, akkor semmi gond, mert az udvar az enyém lesz. Nekem kikapcsolódás matatni a kertben. Bármi, legyen az ásás, fűnyírás, metszés, gyomlálás, locsolás, szívesen csinálom. Kikapcsol. Jól esik, hogy kellemesen elfáradok benne. A hintaágyon ülve, egy meleg teát iszogatva gyönyörködni a végeredményben nekem olyan, mint egy terápia.
Azzal a szóbeli megállapodással, hogy neki semmit sem kell majd tennie a kertben, meggyőztem.
Ennek már 9 éve...és én be is tartottam a szavam. Ő pedig különböző fázisokon esett át a vidéki életforma megismerése alatt.
1. fázis: pár évvel ezelőtt a kijelentés " Nem tudnék már Pesten élni."
2. fázis: két évvel ezelőtt borsót ültetett, igaz virágládába, de nem szóltam bele nehogy elvegyem a kedvét.
3. fázis: tavaly már finom koktélparadicsomunk is volt, amit anyukája palántáiból ő nevelt...még mindig virágládában.
4. fázis: idén magról ültetett paradicsomot és a konyhában szép, erős palántává nőttek. Borsó is van, bár szerintem a tyúkunk kerítése mellett nem a legszerencsésebb helyválasztás, de az az identitás zavaros pipi, akit a gyerekek Hajónak neveztek el, és a kutyákkal kóvályog egész nap az udvaron, nem bántja a borsót.
5. fázis: tegnap hazajött, ledobta a táskáját és indult, hogy meglocsolja a növényeit.
- Mi már megtettük, mert itthon voltunk Andrissal egész nap - mondtam neki.
- Akkor csak kimegyek és megnézem őket, mert a gazda szeme hizlal. - volt a válasz, de már ő is csak mosolygott magán.
Most már kijelenthetem, hogy a vidékesítési program jól sikerült...

Gyerekszáj, óvó néninek születni kell

Az iskolai papírgyűjtésre siettünk a megrakott autóval reggel. Andris a hátam mögött ülve mélyen hallgatott mígnem kibuggyant belőle a kérdés:
- Anya! Ez melyik kezem?- emelte a magasba az egyiket.
Hát... tükörből ,ciki-nem ciki, nem tudtam rávágni gyorsan. Nekem a mai napig át kell hogy fusson az agyamon ilyen kérdésnél, hogy ezzel a kezemmel írok, akkor ez a jobb. Ez villám gyorsan megtörténik. Ne gondolja senki, hogy perceket töltök el egy egyenrangú útkereszteződésnél mondjuk, de ha nem gondolom végig fél másodperc alatt, akkor egyszerűen nem tudom, vagy csak tippelek.
A férjemet is mindig megkérem ha én vezetek, hogy nekem ne azt mondja, hogy itt jobbra vagy balra, hanem mutassa hogy erre vagy arra, mert a periférikus látásom viszont kitűnő...ha már a képességeimnél így leragadtam.
Így Andris kérdésénél hátrafordultam gyorsan majd vissza, futtatás és mondtam, hogy:
- Az a jobb kezed.
- Ó néniknek ( óvó néniknek ) fordítva van.
- Igen? - kérdeztem meglepetten.
- Igen! Tényleg. Fordítva van kinőve nekik. Úgy születnek!- mondta nagy szemekkel bólogatva.
Vajon honnan vette? És milyen gondolatok cikázhatnak még egy négyéves fejében?

Iszony

Ki nem állhatom ha fényképeznek.
Nem tudom megmagyarázni. Egyszerűen rossz érzésem lesz tőle, befeszülök, nem tudok normális, előnyös képet vágni éppen ezért 99%-a a rólam készült képeknek rossz. Éljen a digitális kor! Sorra törlöm is ki őket a férjem háborgása ellenére. Őt pedig mihez tartás végett egyszer meg is fenyegettem, hogy beperelem ha még egyszer képet tesz fel rólam a világhálóra az én engedélyem nélkül. Azt meg nem nagyon kap, akármilyen kedves családi kép is.
Egyenlőre két fotó van amire rá tudok nézni. Az egyik a gimis tablóképem, a másik pedig az ami itt is látható.
Persze a gyerekkori képeim cukik, semmi bajom velük. Azok nagy részén viszont vagy sírok, mert nem akarom hogy lefényképezzenek, vagy látszik, hogy nemrég még sírtam, vagy csak egyszerűen a rémület ül az arcomon.

Itt van néhány bizonyíték.

Szilvi oson hátha nem veszi észre a fényképész.

Észrevettek. Sírás és menekülés kifelé a kedvencek oltalmában.

Na jó! De csoki ide vagy oda, nem fogok jó képet vágni!

Gyerekszáj, anya tudtad...?

Petykó miközben ma szállt ki a kocsiból a következő igen hasznos tapasztalatát osztotta meg velem:
- Anya tudtad, hogy ha a rágót kiveszed a szádból,
leteszed valahová, ahol sokáig hagyod,
de nem teszed hűtőbe,
mélyhűtőbe sem,
utána mikor már nagyon kemény, beveszed a szádba
és amikor beveszed olyan íze lesz, mintha soha be sem vetted volna,
mintha akkor ennéd először?

Zseniális...:-)
Ha nem lennének gyerekeim, sokkal kevesebbet tudnék a világról...
Bár további kérdéseket vet fel ez az eszmecsere.
Vajon van valahol a hűtőmben pár kísérleti alany (megcsócsált rágó)?
Vajon hol tárolta a rágót, amíg az kellőképpen megkeményedett?
Vagy esetleg kinek az elhagyott rágóját találta meg jól kiszáradva?

Úgy döntöttem, nem derítek fényt ezekre a részletekre.

Gyerekszáj, cici téma

Andris szokásához híven szombat hajnalban átköltözött közénk az ágyba.
Bekuckózta magát és suttogni kezdett:
- Anya!
- Igen?
- Neked miért olyan óóóóriási a cicid?
Hatalmas röhögés a túloldalról...a férjem részéről.
Hát igen. Aki már látott, tudja hogy nekem pont az nincs...nagy cicim...sőt, inkább ellenkezőleg.
Mint minden, ez is nézőpont kérdése. 116 cm-es magasságból biztos jobban néz ki.

Nőnapi dilemma

Mivel a férjem szerint a nőnap egy szocialista ünnep, ezért én nem kapok ilyenkor virágot.
Nem mondom, hogy nem esne jól, de nem zavar különösebben.
Tényleg munkásmozgalmi eredete van, de hát mára már nemzetközivé vált és másról szól.
Különben is kapok máshonnan.
Amíg Petykó Gödöllőn szülinapi bulin volt, én elintéztem a környéken a bevásárlást. Ahogy a fiaim hívják, a kék-sárga boltban, vagy másik nevén lidüben a kijáratnál minden hölgynek járt egy szál tulipán és egy kis köszöntés.
Hát így sikerült beszereznem ebben az évben a nőnapi virágomat.

Forródrót

Itt a tavasz és érzik ezt a macskák is.
Olyan fertelmes kornyikálást rendeznek ilyenkor. Teszik ezt úgy hajnal kettő felé. Az már csak hab a tortán, hogy három kilométeres körzetben minden kutya őket ugatja.
Amikor a héten már második ízben keltettek fel éjjel, felsóhajtottam, hogy " Istenem, hallgattasd el őket!".
Alighogy ezt kigondoltam, megszólalt a szomszéd riasztója.
A váratlan, hangos szirénázástól a macskák valószínűleg szétrebbentek, a kutyák rögtön elhallgattak, a riasztó is pár perc után és síri csend lett.
Fura érzés fogott el...
Jót mosolyogtam az ötletes és gyors kérés teljesítésen, és hálásan megköszöntem.
Aztán még pislogtam a sötétben úgy egy órácskát mire újra megtalált az álom de legalább éjszakához illő csendben és nyugalomban.

Szegényembert az ág is húzza

Lassan vége! A februárnak. Már nagyon várom, mert olyan leterhelt voltam ebben a hónapban mint még soha.
Peti gerincsérvét megműtötték. Szerencsére jól sikerült...ha minden igaz, mert még nem valami fürge.
Így rám marad szinte minden itthoni teendő a gyerekekkel, a munkahellyel és a szombati tanfolyammal együtt. Bár annyi előnye volt a betegállományának, hogy a héten a gyerekek betegsége miatt nem kellett kiesnem a munkából. Ő meg legalább nem unatkozott :-)
Tegnap megvolt az idei harmadik farsangom is. Jótékonysági ovis bál a Műv.-házban. Én a büfében sürögtem és a végén a mindig elmaradó levezetést is megoldottam.
Égve maradt az autóm lámpája és tökéletesen lemerült az akkumulátor este hétre. Egyszer bemondták, hogy egy fekete chevroletnek ég a lápmája a parkolóban. Föl is kaptam a fejem, de a miénk türkiz színű. Aztán azt is mondták, hogy a rendszámában van 173. Nekem is van, gondoltam de a fekete nem összekeverendő a türkiz színnel ezért elhessegettem a fura érzést, hogy esetleg az én autómról van szó. Ráadásul automatikusan be- és lekapcsol a lámpa indulásnál és leállásnál.
Na...vége volt a mulatságnak, elpakoltunk, mindenki megbeszélte ki-kit visz haza. Megyek az autó felé, hát látom, hogy halványan pislákol a lámpa valahol ott ahova én is álltam...Mégiscsak a mi kis chevroletünkről volt szó, fekete ide vagy oda.
Visszarohantam a munkatársaimhoz és elújságoltam a nagy eseményt.
Így levezetésképen a kollégáknak adott volt a feladat: hogyan menjen Szilvike haza!
Legurulhattam volna, mert Kerepesen nincs olyan, hogy vízszintes de ahhoz nem álltam jó irányba.
Csak nő munkatársaim vannak de állították, hogy meg tudnak tolni és forduljak meg valahogy aztán gurulás, vagy már lehet, hogy a betolástól is beindul. Páran telefonáltak haza, hogy az épp értük induló férjüknek van e esetleg bikakábele, de nem volt senkinek. Végül az egyik érkező férjnél volt vontató kötél. Összekapcsolt a főnököm kis citroenjével. Mikor megkérdeztem a segítségünkre érkező férfi embert, hogy akkor mikor adjak gyújtást, mert ilyet még nem csináltam, akkor jobbnak látta ha ő ül a vezető ülésbe. Főnököm, Erika jól megrántotta a chevit és az már berregett is.
Otthon rákérdeztem, hogy vajon hogy a francba maradt égve az a nyüves lámpa?
Visszapörgettem az eseményeket és fény derült az okra mikor oda értem, hogy " jó közel álltam meg a templom kerítéséhez, hogy legyen hely az úton, mert ilyenkor mikor nagyobb esemény van, állnak minden oldalra, egymás hegyére hátára a leparkolók..." és nem akartam kikecmeregni a kerítés és az autó között, könnyebbnek láttam ha az anyósülés felé kecmergek ki az autóból. Ezt most biztos csak a női nemhez tartozó olvasók értik, mert férfiak nem gondolkodnak és parkolnak ilyen hülyén.
Szóval...a lámpa meg akkor kapcsol ki automatikusan mikor az autó leállítása után a vezető felőli ajtó kinyílik, mert a normálisabbja ugye ott száll ki. Ez most, az én esetemben nem történt meg ezért maradhatott égve a lámpa.
Most már ezt is tudom. Ezt hívják úgy, hogy LLL...lifelong learning...magyarul a jó pap is holtáig tanul.

Farsang dömping

Amióta elkezdtem a tanfolyamot, pedagógiai és családsegítő munkatárs, már három ledolgozós szombat volt, meg szombati munkahelyi egyéb elfoglaltság és most februárban három farsang!!!
Igen....szombatonként van az oktatás is és én nem szeretek lógni.
Most lesz akkor egy farsangi mulatság Andrisnak, egy másik hétvégén Petykónak az iskolában és egy harmadik szombati napon az én ovim, munkahelyem szervezte buli a gyerekeknek.

Félve kérdeztem meg a fiúkat, hogy ebben az évben minek szeretnének öltözni.
" Ugyanannak, mint tavaly."
Igeeeeeeeeeeeeeeen!!! Köszönöm! Gondoltam magamban. Milyen rendesek. Nem kell ebben az évben jelmezt varrnom.

Petykó pók volt. Fekete hosszú ujjú garbóra varrtam félelmetes négy lábat, így meg lett a szükséges nyolc végtag. Fekete cicanadrág meg egy kis rövid gatya volt rajta, hogy olyan kisfiú póknak nézzen ki. A fekete baseball sapkára filcből készítettem csáprágókat, meg rengeteg szemet is varrtam rá. Nagyon félelmetes fenevadnak érezte benne magát.
Andris méhecske volt. A baseball sapijára varrtam csápokat, dróttal megerősítve, hogy jól álljanak. Fekete pulóverre varrtam néhány sárga csíkot, szintén fekete cicanadrág és egy aranyos rövidnadrág rá. A rövid gatyára filcből eszkábáltam egy fullánkot.
Majd ezt a fullánkot leszereltem és áthelyeztem az én rövidnadrágomra, mikor a mi ovinkban volt a farsang és a sapiját is kölcsönvettem a csápokkal, így én is méhecske lehettem.
Ebben az évben ugyan ez lesz. Most akkor leszerelem a tavaly óta a nadrágomon ágaskodó fullánkot és vissza varrom Andrisnak, majd újra átteszem az enyémre ha eljön az ideje.
El sem hiszem, hogy ennyivel megúsztam.

Gyerekszáj, figyelmeztetés

Hazafelé oviból-suliból Andris egy papírrepülővel játszott az autóban. Gondolom, hogy útjára akarta engedni, mert egyszer csak Petykó rászólt:
- Andris! Ne dobd előre a repülőt!
- Mért? - kérdezte Andris.
- Mert anya megzavarodik és neki megy valaminek!

Bizony, bizony...így van :-)

Kreatív konyha

Beszaladtunk a Coopba Andrissal ma oviból hazafelé menet.
Volt még időnk, mert Petykó ma focira ment.
Eszembe jutott, hogy sütök vacsorára pár darab rántott húst. A fiúk nincsenek oda a húsért különösebben, de van pár formája, amit hajlandók megenni. A rántott hús az egyik. Hirtelen jött ötlet volt, mert megláttam egy kis darab karajt a pultban. Legalább így meglesz a heti húsadagjuk, gondoltam.
Otthon aztán hozzákezdtem, klopfolás...egy kis só...tojás...liszt...???
Nincs itthon zsemlemorzsa?!
Szétnéztem a konyhaszekrényben hátha mégis előbukkan valahonnan egy kis elkallódott maradék, de nem.
Viszont találtam darált háztartási kekszet. Két csomaggal!
Hát...megpróbáltam helyettesíteni azzal. Tettem egy kis sót bele, mégse legyen olyan édes.
Határozottan fánk illat terjengett a házban sütés közben, ennek ellenére egyáltalán nem lett rossz.
A fiúknak fel sem tűnt. Betolták úgy ahogy azt kell.