Szerelem...átkozott gyötrelem

A történet ott kezdődik, hogy van a csoportunkban egy aranyos aprócska kislány, hosszú szempillákkal, a neve Zsuzsi. Kell a történethez persze egy fiú is. Magas szöszi huncut szemű helyes kis fickó, a Norbi. És hogy az élet ne legyen olyan egyszerű már ebben a korban sem...hát persze hogy kell egy harmadik is. A majdani bombázó, a mindig nagyon csinos, hosszú szőke hajú, nagyon szép arcú, magabiztos és magával elégedett kislány, a Dia.
A történet pedig sablonos...a szokásos...mindenki szeret valakit de senki sem azt aki őrá áhítozik.
Konkrétan  Zsuzsi szerelmes  Norbiba, Norbi szerelmes Diába, Dia meg leginkább önmagába :-)
Nekem először az tűnt fel, hogy Zsuzsi mindig Norbi körül legyeskedik és sokat játszanak együtt. Norbi is szeret Zsuzsival lenni. Ágyazásnál mindig egymás mellé tettem az ágyukat. Diával csak később találkoztam, mert beteg volt amikor én dolgozni kezdtem. Norbi rögtön hanyagolni kezdte Zsuzsit amint feltűnt a színen Dia és látszott Zsuzsin, hogy bántja a dolog. Olyan szomorú volt. Én mindig az elesetteket támogatom :-)
így Dia ágyát jó messzire raktam Norbiétól.
Egy nap ebédnél aztán Norbi, aki mellettem ül, azt súgta nekem:
- Szilvi néni! Az jó hogy a Zsuzsi ágyát mellém teszed, de a Dia ágyát is mellém tennéd?
- Norbi! Neked két lány kell?- kérdeztem magamban mosolyogva a szívtiprón.
- Igen!- bólogatott hatalmas vigyorral a helyes kis arcán- és az én ágyamat tedd középre!
- Hát azt gondoltam, hogy így tervezted- mondtam csöppet sem meglepődve.
Szilvi néni jó fej. Így innentől kezdve ügyeltem arra, hogy a három ágy ebben a felállásban legyen lerakva.
Többször végig kellett hallgatnom ebéd közben, hogy Norbi áradozik arról, hogy milyen szerelmes Diába. Még focizni is együtt fociztak az udvaron. Húsvétkor Norbi elment meglocsolni Diát.
- Soha nem fog megtetsződni más lány, csak a Dia- mondta a legényke.
Majd pontosan a fenti kijelentés után egy nappal Norbi szomorúan ül mellettem ebédnél.
- Mi a baj Norbi?- kérdeztem tőle.
- Dia azt mondta, már nem szerelmes belém. Szilvi néni! Ne rakd az ágyát az enyém mellé többet!-mondta már majdnem elcsukló hangon.
- Rendben Norbi- és megsimogattam a kis fejét- ne szomorkodj, lehet hogy holnapra meggondolja magát- próbáltam vigasztalni.
Így másnap Dia ágya jó messzire került Norbiétól.
Csakhogy ebédnél Norbi beszámolt a fejleményekről.
- Képzeld Szilvi néni! Visszajött a szerelem! Dia megint szerelmes belém! Odateszed az ágyát az enyém mellé?
- De Norbi! Tegnap azt mondtad ne tegyem és már eszerint pakoltam le az ágyakat- kezdett elfogyni belőlem a megértés.
- De amíg fogat mosunk ebéd után, addig át tudod rakni!
Ezen már csak nevetni tudtam és persze átraktam, mert Szilvi néni jó fej.
Csak győzzem követni az ingadozásaikat.
Zsuzsikám meg közben beletörődött és talált magának értelmesebb elfoglaltságokat, mintsem hogy egy ilyen bonyolult történetben vegyen részt.

The End

Egészségügyi macerák

Nem szeretek orvoshoz menni, éppen ezért nem is szoktam. Nem tudom mi a bajom ezzel. Talán az, hogy rá kell készülni, időpontot kérni, elmenni, várni, meg várni, meg még egy kicsit várni.
Nem vagyok a türelem mintapéldánya.
Két esetben megyek el: ha a testem olyan tüneteket produkál, hogy nagyon megijedek, vagy ha sikerül valakinek jól megijesztenie.
Hetek óta, nem... hónapok óta halogatom a fogorvost, a nőgyógyászt és a klinikát ahol a visszeres lábamat szeretném megműttetni. Tegnap elhatároztam, hogy munka után mindenkit körbe telefonálok, úgyis az új uszodát is fel kellett hívni Petykó tanfolyama miatt.
Naptárammal készenlétben belevágtam hát a nagyszabású időpont egyeztetésbe.
Csak a délelőttös hetek jók, csak munka után, ja és persze végezzek mire a gyerekekért kell menni az oviba.
A fogorvos viszonylag könnyen ment,  rendelőintézetben annyi könnyebbítést adtam az előjegyzést készítő néninek, hogy nekem teljesem mindegy melyik nőgyógyászhoz ír be, úgysem ismerem egyiket sem, csak az időpont legyen nekem megfelelő. Arra a kérdésre, hogy mikor voltam utoljára rákszűrésen majd inkább nem válaszolok. Szerintem 6 éve, amikor Petykóval voltam terhes. Andrisnál elsumákoltam. Most is csak azért jutott eszembe, mert az egyik rokonomnál szerencsére időben elcsípték a méhnyakrákot.
Aztán jött a klinika. Mivel határozott elképzelésem van, hogy mikor akarom a visszérműtétet, nem árt időben elmenni és megbeszélni amit ilyenkor kell. Ők persze 8-16-ig fogadnak új pácienseket, így egy nap szabadságot erre rá kell áldozni.
A nagy egyezkedésnek az lett a vége, hogy minden egy ugyanazon hétre lett rakva.
A május 5-vel kezdődő hetem sűrű lesz. Kedden munka után fogorvos, szerdán klinika Pesten, pénteken munka után nőgyógyász.
Legalább gyorsan túl leszek rajta...

Párbeszéd 11 óra körül

-Milyen messze van Makó? - Brigi óvónéni kérdése.
-Mint Jeruzsálem - Szilvi néni válaszol.
-Szilvi néni ma is jól kipihente magát - Andi óvónéni vállon veregetve gratulál.

18+

Pénteken volt a férjem szülinapja. Elképzelésem sem volt, milyen ajándékot adjak neki.
Nem szeretek csak úgy valamit gyorsan venni és kész. Akárkiről van szó mindig megpróbálok olyasmit kitalálni aminek igazán örül. Vagy azért mert hasznos, vagy mert illik az ízléséhez, vagy valamilyen kötődése van a témához stb...
De most nem jött az ihlet...
Kolléganőimet is megkérdeztem, hátha lesz valami használható ötletük. Hát volt! Ne vegyek semmit csak kössek egy masnit magamra és kész :-)
Róluk tudni kell, hogy jóval idősebbek nálam, már számolják hány évük van még a nyugdíjig. Nagyon el tudják ereszteni magukat. A pajzán, pikáns viccelődés a kedvenc területük persze a jó ízlés határain belül, de azért a három óvodára jutó egy szem férfi karbantartó Gáborunkat nem irigylem. Volt már olyan, hogy sírtam a sok nevetéstől meg olyan is hogy csak irultam pirultam és bazsalyogtam.
Most is csak bólogattam, és mosolyogtam, hogy ja persze, kösz az ötletet. Szóval sokra nem mentem velük :-)
Teltek a napok és semmi, de valahogy nem is erőltettem meg magam. Kezdtem kifutni az időből.
Csütörtök délután már nem is tűnt olyan rossz gondolatnak a kollégák javaslata...
Hazafelé beugrottam a Coopba valami szalagfélét venni. Vastag szalag csak egy, gondolom karácsonyról megmaradt, szépen fénylő zöldes narancsos színű volt. Jó lesz!
Pénteken napközben elterveztem, hogy is kellene ezt megvalósítani. Mindenképpen nekem kell a fürdőszobában kezdenem, hogy amíg ő fürdik addig legyen időm előkészülni. Bíztam benne, hogy a gyerekek gyorsan elalszanak, miközben meséltem nekik azt hallgattam nem folyik-e már a víz a kádba, mert akkor újra kell tervezni az egészet.
Szerencsém volt. Amíg tiszta volt a terep felkötöttem a szalagot magamra úgy mellbőség tájékán. Más nem volt rajtam, ha valakinek nem lenne egyértelmű a szituáció :-)
Leheveredtem és vártam.
Az egy pillanatig tartó döbbenetet gyorsan felváltotta a fülig érő vigyorgás, amikor meglátta ajándékát a nappaliban a kanapén. Főleg miután közöltem, hogy ki lehet bontani a meglepetést és csináljon csak vele amit akar...

A többit nem részletezem :-)

Sophie és Pierre

Reggel találkoztam a kutyaház foglaló gyíkjainkkal. Töltekeztek napfénnyel a virágágyásban egy kövön.
Már három éve laknak nálunk, és nagyon megszoktak minket. Tőlem egyáltalán nem félnek. De lehet hogy ők már leszármazottak. Nem tudom hány évig él egy ilyen állat.
Mindenesetre ma úgy gondoltam, ideje elnevezni őket. Pierre és Sophie. Ezt a nevet adtam nekik.
Aztán találtam egy hátán vergődő cserebogarat. Oda dobtam eléjük, mert nagyon úgy nézett ki, mint aki agonizál. Gondoltam neki már úgy is mindegy, így legalább értelme lesz a halálának.
Sophie rögtön rávetette magát és falatozni kezdett pár lépéssel arrébb a bokor tövében.
Pierre be volt lassulva és tovább süttette a hátát a reggeli gyenge napsütésben.

Aztán kapcsolt, hogy neje talán nem hagy neki semmit az ízletes reggeliből és utána eredt.

Asszonyka meg gondolta szerezz magadnak ha éhes vagy és nem adott neki egy falatot sem.

Majd megunták a paparazza-t, aki én vagyok és közös egyetértésben távoztak.

Nyűgös csütörtök

Ma reggel munka előtt elintéztem a bevásárlást, a húsvétit is.
Gyűlölök vásárolni!
Különösen élelmiszereket. Ebben nem hasonlítok a legtöbb nőre.
Még a ruhavásárlás elmegy, de az is csak egyedül. Ne legyen senki, aki feltart vagy ami még rosszabb tanácsokkal lát el.
Mindig célirányosan megyek, legtöbbször listával. Még az üzletek átrendezgetésével sem tudnak megfogni.
Gyűlölöm, vagy ezt már mondtam? Nem festek valami bájos képet most magamról. Hát! Ez van. Ezen nem tervezem, hogy változtatni fogok.
Az egyébként is lehangoltnak induló napomat aztán  a Lidlben feldobták egy kicsit. A kasszánál választhattam egy csokor rózsát magamnak. Kiszemeltem az egyetlen fehéret. Igaz, hogy olyan csokor volt amit már nem tudnak eladni és aki átnyújtotta pénztáros néni volt nem egy fickó, de még így is felvidított valamelyest.

Megosztott figyelem felsőfokon

Farmosra mentem a kisfiaimmal meglátogatni aput és a testvérem családját ma.
A férjem kimenőt kapott azzal a feltétellel, hogy megtankolja az autót. Ennek örömmel eleget is tett, mert így egész nap motorozhatott.
Indulás előtt teljes ellenőrzést kell tartani az autóban, mert Andris sokat játszik benne. Reflektort lekapcsolni, ablaktörlőt leállítani, tükröket beállítani stb. Nem árt a hátsó ülésekhez is benézni. Utazott már velem a locsoló kanna, szerencsére legalább víz nem volt benne.
Ma csak a szánkót!!! kellett eltávolítani az ülések alól.
Nem voltam ma toppon. Már Gödöllőn túlmentem az első lámpánál, ahelyett hogy befordultam volna. El voltam a gondolataimmal. Odafelé az út helyenként idegtépő. Felkészülök mindig enni és inni valóval és persze játékkal. Az indiai több karú istenek se tudnák jobban adogatni hátrafelé az éppen megkívánt dolgokat.
Két szabály van menet közben : soha nem fordulok hátra és nem veszem fel a leejtett játékokat.
Ha már ettek ittak és megunták a berakott játékokat, akkor kezdődik a neheze.
Ma még tudtam azzal húzni az időt, hogy megkértem Petykót mondjon egy mesét Andrisnak. Az egyik Anna-Peti-Gergős történetet szépen elmesélte. Aztán lemerültem, nem volt több ötletem. Így Petykó jobb híján elkezdte Andrist piszkálni. Ez az egyik rossz tulajdonsága, hogy élvezi ha hatást vált ki a testvéréből. Andris meg minden szurkálástól rögtön bepöccen. Tök jó párosítás!
Eljuttattak addig a szintig, hogy figyelmeztettem őket, van olyan közlekedési tábla, ahol a rosszalkodó gyerekeket ki lehet tenni az autóból!!!!
Szerencsére elértünk a gólyafészkes részhez. Itt nézegettük melyikbe érkeztek meg a lakói, melyik üres.
Az egyik út menti fán lévő madárfészekre is azt hitte Petykó, hogy gólyafészek.
Elkezdtem hát magyarázni, hogy ...
-...az nem lehet gólyáké, mert ők sokkal nagyobb fészket készítenek vastag ágakból. A fák ágai  nem bírnák el őket. Olyan nagy a fészkük, hogy még te is bele tudnál ülni.
- Mibe?
- A GÓLYAFÉSZEKBE!  (ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ)

Hazafelé mindig elalszanak már az út elején, így élvezem az autókázást, halk zenét, vagy éppen a csöndet.

Gyerekszáj, barkóba

Eszter, akinek napocska a jele, ma titokzatoskodott.
Kérdezte tőlem:
- Szilvi néni! Tudod mit csinálok a hétvégén?
- Mit Eszterkém?
- Találd ki!
Jó formában voltam ma, másodikra meg is lett a helyes válasz. A nagymamájához megy.
Majd folytatta:
- És mit csinál most apa?
- Találjam ki, hogy mi a munkája?
- Igen.
Hát ez már nem volt olyan könnyű. A nyolcadik sikertelen tipp után elvesztette a türelmét.
- Hát pék!!! Nem tudtad, hogy minden fiú pék???
- Ezt tényleg nem tudtam. :-) Elnézést.

Prédikáció Nr.1

A héten már újra dolgozom, bár Andris még nincs ovira alkalmas állapotban, de a láza hétvégére végre megszűnt és elindult a gyógyulás felé. Most nagymamáéknál van, de holnap még visszaviszem egy ellenőrzésre a dokihoz.

Érződött némi feszültség a közvetlen kolléganőmön reggel. Szerintem megviselte, hogy múlthéten többet kellett dolgozniuk a hiányzásom miatt. Pár óra elteltével viszont már feloldódott. Hiába, engem nem lehet nem szeretni :-) Egyszer az egyik főnököm azt mondta, hogy én bárhova megyek sikeres leszek, pedig öt perccel előtte mondtam fel nála.

Ma meg egy másik kolléga hiányzott, így én is megtapasztaltam mivel jár ez együtt, de nem vészes. Ténfergésre nem volt idő de megszakadni sem kellett. Mondjuk  a hajókon eltöltött öt évnyi gályázás alatt megedződtem. Ott a 12 óra volt a minimum de inkább ennél több, amit munkával töltöttünk naponta. 

Én mindig besegítek a többieknek ha van rá idő és alkalom, mert jó érzés amikor látom hogy örülnek neki és előbb vagy utóbb kifizetődik. Ha más nem majd a Jó Isten a jobb oldalra állít :-) az sem egy utolsó szempont. Ja de, az már az utolsó... de mindegy, hagyjuk. :-)

Szóval a közvetlen kolléganőmnek böki a csőrét, hogy kisegítem azokat, akik neki nem segítettek a múlt héten. Ha itt az utolsó tagmondatban a részeshatározóban (neki) én lennék és nem ő, akkor a tagmondat többi része is másképp folytatódna. Vagyis a hiba benne van, de nem esik le neki. Célul tűztem ki, hogy rávezetem,az önzetlen segítségnyújtás jobb mint az elvárásokon alapuló, és hogy ő is elkezdheti a változást nem másokra kell várni. 

Kezdem a példamutatással, aztán ha az nem segít, akkor majd prédikálok neki :-)

Kapcsolatom a benzinszint jelzővel

Már megint világít ez a tulajdonképpen jót akaró de általam nem szívlelt kis narancssárga.
Az előző autónknál tudtam, hogy ha felvillan akkor még körülbelül 50 km-re elegendő benzinem van.
És ezt jól ki is használtam. Peti is csodálkozott egyszer kétszer, hogy ennyi kilométert még soha sem ment egy tankkal, mint én :-)
A mostani autónk viszont rejtély számomra. Nem tudjuk mennyit tart még magában, amikor az üzemanyag jelző figyelmeztet. Én meg nem túl okos szokásomnak megfelelően kerültem a benzinkutakat mindaddig, amíg meg nem leckéztetett tavaly nyáron.
Napok óta világított a kis töltő állomás a műszerfalon, de én csak az oviig mentem, meg a Coop boltba, ja meg elugrottam az Auchanba stb...Szóval csak szaladgáltam vele ide-oda, de ahogy azt mondani szokták "Sok kicsi sokra megy".
Épp a Lidl-be mentem a gyerekekkel, amikor pontosan a bolt bejáratánál akaratom ellenére elhallgatott és leállt. Rögtön tudtam, hogy utolért a végzet. Azért tettem egy gyenge próbálkozást, de nem mozdult.
Hát... nem vagyok az a pánikolós fajta és örök optimista lévén még szerencsésnek is éreztem magam, hogy ilyen jó helyen történt ez meg és nem mondjuk egy forgalmas kereszteződésben. Gyerekeket biztosítottam afelől, hogy semmi baj, anya ezt is megoldja. Kipattantam a kocsiból és a bejáratnál ácsorgó két fickót megkértem, hogy toljanak már el legyenek szívesek csak így egyenesen abba a parkoló állásba, mégse itt legyek az útban, amíg kerítek egy kis benzint az autóba. Csodálkoztak ugyan de készségesen segítettek.
Utána elsétáltunk a gyerekekkel az üzlet szomszédságában lévő benzinkúthoz. Ott is elmeséltem a kutas srácnak, hogy mi a bajom. Persze semmi nem volt nálam, és már mérgelődtem magamban, hogy most vehetek egy kannát is. Nagyon rendes volt a kutas, eltűnt vagy öt percre, mint később kiderült ásványvizes üres palackot keresett nekem, amibe tilos üzemanyagot tenni de most kivételesen ad két litert, hogy eljussak egy benzinkútig az autóval. Van egy graffiti mondás miszerint "több jó ember van a világon, mint rossz, csak a rosszak nagyobb zajt csapnak". És tényleg...:-)
Hát így esett, hogy megesett ez velem. Azóta több tiszteletet kap tőlem ez a kis figyelmeztető lámpácska.

Nem összeegyeztethető: alvás-gyerekek

A gyerekek az óraátállítást előrébb tették pár héttel. Körülbelül egy hónappal ezelőtt egyszer csak átálltak hajnali fél hatos kelésre :-( Könyörgöm, akkor még Minimax sincs, az is csak hatkor kezd!

Nagyon következetesek, ha egyszer belekezdtek, nem hagynak ki egyetlen napot sem. Pedig én korán kelő típus vagyok, de Maslow piramisának alsó, fiziológiai szükségleteket felsoroló szintjén nálam most csak az alvás alvás alvás szerepel.

Szombaton nagypapa figyelmeztetett minket, hogy ne felejtsünk el éjjel kettőkor felébredni és átállítani az órákat háromra, mert azt ügye éjjel kell :-) Nekünk ilyen vicces nagypapánk van.

Ez az állítgatás megoldotta a korán kelés pszichés oldalát, mert így a gyerekek fél hétkor kelnek. JUHÚÚÚ!!! Sokkal jobb, de tényleg. A tévé bekapcsolását és a mesecsatorna megkeresését már rég megtanítottam nekik, így van még cirka félóra heverészésre amíg eszükbe nem jut, hogy éhesek.

A héten fokozza az alváshiány tüneteit, hogy Andriskám beteg és minden éjjel sírva ébred, mert felmegy a láza. Valamikor éjjel kettő és négy között lázat mérek, -csillapítok, orrot porszívózok, hallgatom a szörcsögését amíg el nem alszik újra, majd átvánszorgok az én ágyamba, ahol a férjemen levezetem a fáradság okozta feszültséget és óvatosnak nem mondható módon megpiszkálom, hogy most már aztán ő se horkoljon, mert ALUDNI AKAROK!

Vasárnap az én alvós napom. Évekkel ezelőtt beosztottuk Petivel, hogy hétvégén felváltva pihenünk. Egyik nap ő alszik ameddig akar, másik nap meg én. Erre azért volt szükség, mert Petykó nagyon rossz alvó baba volt és másfél évnyi kialvatlan éjszaka után, már kezdtem nagyon rosszul érezni magam. Nem is volt tesó tervezve, csak miután kezdtek normalizálódni az alvási szokásai :-)

Képekben mesélve

Kényszer szabadságon vagyok a héten, mert Andris beteg. 

Ez az első alkalom, mióta dolgozni kezdtem.

Egészen jól mentek eddig a dolgok, nem robbantak le a gyerekek. Vagyis nem teljesen igaz, mert pontosan a kezdet volt nehéz. Beteg lett mindkettő az első munkanapom előtti hétvégén. Nem túl jó belépő azzal kezdeni, hogy bocs, nem tudok jönni a gyerekek miatt    :-( ezért át kellett szervezni az életünket. Orvoshoz még időben eljutottunk és mehettek hétfő reggel a belvárosba a nagymamáékhoz. Egész héten ott voltak szegények, és én sem voltam valami jól.

A közeli virágosnál vettünk Andrissal ma pár virágot hogy ne unatkozzunk ( főleg én ) és kertészkedtünk.

  -Andris! Megpróbálsz mosolyogni?

 Majdnem sikerült.

A házat egy majdnem ötven éves hatalmas cseresznyefa őrzi az utca felől két, a háznál sokkal magasabb fenyő társaságában.

A gyíkok is felébredtek téli álmukból. Három éve laknak nálunk a kutyaház alatt. Szerelmesek, a képen nem látszik túl jól, de az egyik mellső lába a másik hátán pihen :-)

...és miközben ezt írogattam a denevér is elhúzott a tetőtéri ablak előtt. Hát ő is felébredt. Itt cikázik minden este az udvarunk felett.