Mirage itt volt a háznál, mikor megvettük. Az előző tulajdonosok nem tudták magukkal vinni. Nagyon jó fej volt, felajánlottuk hogy maradhat. Leszünk az új gazdái. Hát így lett ő a mi kutyánk.
A kutya társas lény ezért hogy ne unatkozzon napközben míg mi dolgozunk, kapott egy kis cimborát.
Marcipánt egy menhelyről hoztuk. Még pici volt, mikor hozzánk került. Vizsla keverék és pont olyan bolond és játékos mit egy vizsla. Eszébe sem jut lassítani mikor fut felém, neki úgy is jó ha a lábam állítja meg. Nekem már nem annyira. Azt hiszem embernek képzeli magát, vagy legalábbis úgy gondolja, ami egy embernek jár az neki is. Több hónapba telt mire sikerült megértetni vele, hogy a hintaágyra csak én ülök fel.
Mirage-zsal jól kijönnek. Első nap rámordult Marcipánra Mirázs mikor a labdájához ért. A kis taknyos meghúzta magát de rögtön rá is jött, hogy az öreg nem veszélyes és hamarosan átvette a hatalmat a jámbor pásztor kutyától.
Mindig voltak kutyák körülöttem már gyerekkoromba is. Egy vagy inkább kettő, de volt hogy három, mert a falu szélére sűrűn dobálták ki a nem kívánt kiskutyákat és én pont ott laktam. Most mit lehet tenni, csak nem hagyhattam ott őket elpusztulni! Anyuék egész jól viselték a mentőakcióimat, igaz nekik nem sok gondjuk volt velük, mert én gondoskodtam is róluk: etettem, házat építettem, sétáltam velük a mögöttünk elterülő réten.
Itt Kerepesen is van jó nagy rét az utcánk előtt, de egy ideje nem szeretek kimenni. Túl sokan hozzák ki a kutyáikat ide, ami nem baj de vannak közöttük olyanok, akik nem értenek a saját ebükhöz sem, vagy épp a kutya nincs hozzászokva más kutyák társaságához. Kerültem párszor kemény helyzetbe. Az én kutyáim nem agresszív állatok. Szocializáltak, soha nem támadnak legfeljebb figyelmeztetőleg ugatnak ha a portájukat védik.
Egyszer Mirage-t támadta meg egy nagy kutya, pedig szegény kutyám az égvilágon semmit nem csinált csak épp ott volt a réten ő is. Belekapaszkodott fogaival Mirage arcába, máshol nem talált fogást rajta, mert nagyon vastag bundája van. A szerencsétlen gazdája, akinek gőze sem volt mitévő legyen, láthatóan nem értett a kutyákhoz, csak állt kővé dermedve. Szerencsére a férjem is ott volt, ő pórázon tartotta Marcipánt, aki igyekezett társa segítségére lenni, de azt jobb volt megakadályozni. Én pedig próbáltam leszedni a megvadult dögöt a kutyánkról. Nem volt más eszköz nálam csak a póráz így a karabinerrel addig ütöttem a fejét, amíg jobb belátásra nem bírtam.
Máskor meg a gyerekekkel és a két kutyával sétálgattam korán reggel. Szándékosan mentem abban a korai órában bízva, hogy olyankor senki nem lesz kint. Tévedtem. Egyszer csak a távolból feltűnt két nagy termetű eb és jóval hátrébb a gazdájuk is. Magamhoz hívtam a négylábúakat és a kétlábúakat is gyorsan, hogy egy kupacban legyünk ha esetleg valami lesz. Andrist beraktam a babakocsiba, Petykó is mögém, a két kutya meg pórázon előttem. Jó volt a megérzésem. A két idegen gyorsítani kezdett, mikor megláttak minket. A gazdájuknak fel sem tűnt, hogy vissza kellene hívni a dögöket. Kényelmesen sétálgatott. Na ezek elénk értek. Nem voltak veszélyesek de ugattak ránk és az nem jó. Szerencsére nem esek pánikba ilyen esetben. A lehető legerélyesebben rájuk ordítottam és testem minden porcikájával azt próbáltam sugározni feléjük, hogy nem félek és megbánják ha támadni mernek!
Odaslattyogott a gazdájuk is végre teljesen bárgyú képpel. Szerintem nem mérte fel reálisan a helyzetet.
- Nem bántanak - mondta az acsarkodó kutyákra.
- Lehet, hogy téged még nem bántottak de most azonnal hívd vissza és kösd pórázra a kutyáidat! - mondtam kissé ingerülten, magamban pedig sűrűn hülyéztem a fickót.
Aztán sokkal kisebb réten élő állatok is okoztak gondot.
Marcipánt megcsípte egy fertőzött kullancs pár hónappal ezelőtt. Este már feltűnt, hogy nem eszi meg a tápját, de ilyet szokott időnként csinálni. Elrakja későbbre. Most viszont még reggel is ott volt a tálban. Adtam neki húsos ételt de azt sem kérte. Látszott, hogy baj van. Majd észrevettem a lépcső kövén egy véres cseppet. Nem olyan, amit felsebzett lábbal kennek a kőre, hanem lecseppent kis folt volt. Véres vizelet! Lehet hogy babézia!!! Azt nem éli túl a kutya ha nincs időben kezelve. Azonnal vittem az állatorvoshoz, még jó hogy szombaton is rendel. Magas láza volt Marcinak és a doki szerint is az volt a baja. Két nap alatt kapott nyolc injekciót, kétszer behányt a csomagtartóba és egy hétig antibiotikumot is le kellett nyomnom a torkán. Mindez 30000 forintért de legalább túlélte. Egy ideig úgy is hívtam, hogy a Harmincezres kutya.
De a legdurvábbat hagytam a legvégére.
Tél volt, hó ugyan nem de jó hideg, ezért vastagon felöltözve kimentem a gyerekekkel a rét elejére. Kutyák most nem voltak nálunk. Az hatgyerekes szomszédunk gyerkőcei játszottak ott. Anyukájuk beszélgetett az út mentén, a rét szélén az ismerőseivel. Petykóval és Andrissal beljebb sétáltunk, hogy megnézzük mit játszanak. Majd miután ők elindultak még távolabb felfedező útra, mi visszafelé vettük az irányt.
Az utca elején, a sarkon él egy bullterrier. Nem foglalkoznak vele. Soha nem láttam még, hogy sétáltatnák vagy lefárasztanák valamivel szerencsétlent. Mindig megugat minket, főleg a gyerekeket. Vannak kutyák, amik nem csípik a gyerkőcöket. Amíg a réten voltunk megérkezett szerintem az a nő, akire rábízták az ebet amíg távol vannak a gazdák. Már előző este is láttam az autóból miközben befordultam az utcánkba, hogy telefonál a sarkon, a kutyát meg kiengedte szaladgálni az utcára!!! Az meg jött az autónknak, majd a következő autónak támadt.
Szóval most is valamikor megérkezett a nőci és kiengedte azt a kutyát, amit soha nem visznek el sehova, csak az udvar egy elkerített részén tengeti az életét. Nyilván volt némi felgyülemlett feszültség benne, amit őrült rohangálással és a többi kutya kerítésen keresztül való molesztálásával vezetett le.
Aztán észrevett miket a réten úgy kb. 100 méterre. Nyílegyenesen felénk vette az irányt, nagy sebességgel és ugatás nélkül közeledett. Tudtam, hogy ez most durva lesz. A két gyereket magam mögé tettem. Egyik kezembe az egyik, másikban a másik kapucniját szorítottam. Nehogy szaladni kezdjenek. Odaért élénk a felbőszült állat és szerencsére nem vetődött nekünk de nagyon vadul ugatott és egyértelműen a gyerekeket akarta. Próbált mögém kerülni, de én mindig úgy fordultam, hogy csakis én legyek szembe vele. Ehhez persze rángatnom kellett a gyerekeket is magam mögött, akik ordítottak félelmükben, de hál istenek nem estek el. Közben pedig én is üvöltöttem szinte eltorzult hangon a kutyára, hogy "takarodjon innen!!! " Felé hajoltam a felső testemmel, hogy érezze nem félek tőle. Hihetetlen erős az anyai védelmező ösztön. Megtapasztaltam. Úgy éreztem, puszta kézzel meg fogom ölni ha ráfog valamelyik gyerekre.A harmadik kör után, amit a kutya vezényletével megtettem, aztán végre felhagyott a tervével és visszafutott a kerítésekhez tovább acsarkodni a többi kutyával. Ekkora értek oda az út széléről a szomszéd és az ismerősei. Akik bevallották, hogy nagyon megijedtek és nem tudták hogyan segítsenek. Meg kellett még nyugtatni a gyerekeket. Aztán odakiabáltam a nőnek, hogy most már jó volna ha megfogná a kutyáját és hazavinné!!!
Tehetetlenségében, mert a kutya tojt a fejére, visszakiabált, hogy nem az ő kutyája!!!
Gratulálok!
Mire hazasétáltunk minden erőm elszállt. A kanalat sem tudtam felemelni ebédnél. Le kellett feküdnöm egy kis időre.
Inkább az udvaron labdázok a kutyákkal naponta többször is, de egyedül erre a rétre nem viszem ki őket többet.
Ha tehetném, olyan sok mindent engedélyhez kötnék. Az egyik ilyen a kutyatartás.
 |
| Mirage |
 |
| Marcipán |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése