Fél lábbal a műtőben

Megszületett pár héttel ezelőtt az elhatározás.
Megszabadulok a legrondább visszereimtől.
Évek óta tervezgettem, de most vagyok a legelfoglaltabb, miért ne most iktassam be ezt is.
A második terhességem alatt szabadult el a pokol deréktól lefelé. Teljesen eltorzult az érrendszerem, még angiológushoz is mennem kellett. Ő javasolta, hogy várjuk meg mi marad vissza a szülés után.
Hát egy jókora domborzati makett a jobb lábszáramon. Ráadásul még fájt is időnként.
Kerestem egy klinikát és bumm...múlthéten hétfőn már át is estem rajta.
A műtét nem volt több tíz percnél, szerintem.
Kedvesek voltak és figyelmesek. Csak helyi érzéstelenítést alkalmaztak. Reméltem, hogy az egészből nem fogok látni semmit. A honlapjukon sem voltam képes megnézni az eljárást bemutató kis videót.
Szerencsére elhúztak egy kis zöld leplet előttem, arra hivatkozva viccesen, hogy el ne lessem már a szakmát :-)
Valami lehetett az ábrázatomon, mert az egyik zöldruhás megkérdezte aranyosan közel hajolva:
- Ugye nem fél?
- Hát egy kicsit azért igen - válaszoltam elterülve a műtőasztalon, magamat rájuk és szaktudásukra bízva.

Az első szuri nagyon rossz volt. Jó mélyre beszúrták az érzéstelenítőt, de utána már semmi fájdalmat nem éreztem, csak azt hogy matatnak a lábamon és erősen nyomkodják. De jó hogy nem láttam mit művelnek...
A sebész telefonjának a csengőhangja na mi volt? A Kill Bill egyik zenéje, az a fütyülős...biztos szereti a vért.
Jókora kötést kaptam és megfigyelés céljából egy szobát.
A műtét előtt bevett feszültségoldó és fájdalom csillapító kezdett eluralkodni a testemben...épp időben így a műtét után néhány perccel.
Azon morfondíroztam, hogy ekkora zajban nem tudok pihenni, amikor is elaludtam.
De hát aki volt már kórházban, vagy klinikán az tudja, hogy egy dolgot nem lehet zavartalanul csinálni ezeken a helyeken: aludni. Fél óra múlva benyitottak, hogy hogy vagyok? Kérek inni? Vagy szendvicset?

Írtak fel otthonra fájdalom csillapítót, de egy szemet sem kellett bevenni belőle. Egyáltalán nem fájt, inkább csak kényelmetlen volt az a hatalmas szorító kötés, amit víz nem érhetett egy hétig. A zuhanyozást egy nagy szemetes zsákkal oldottam meg, amit a combomig felhúztam és rá szigszalagoztam a lábamra.
A vezetés viszont igen nehezen ment, mert nem tudtam mozgatni megfelelően a bokámat, nem is mentem messzire az autóval a héten.
Tegnap végre megláthattam a végeredményt. Kontrollra mentem és kaptam valamivel kisebb kötést és fáslit a lábamra. A betadine-tól sárga és a műtéttől lila lábam leginkább egy többnapos hulláéra hasonlít most, de SIMA és nem domborodik ki rajta egy egész hegységrendszer.

Első nagy kötés

Kontroll utáni kecsesebb