Vigyázat!
Ha elmész gesztenyét gyűjteni a gyerekeiddel előfordulhat, hogy egy macskával térsz haza.
Ez történt a héten szerda délután. Nem messze áll egy magányos gesztenyefa a rét és az út között. Ott rugdostuk az avart mikor felfigyeltünk egy macskára, ami félelmet nem ismerve, vagy inkább a játékba belefeledkezve sorra állította meg az arra járó autókat. Volt, hogy mindkét irányból állt már egy-egy autó arra várva, hogy őkegyelme lesétáljon az útról. Nem lesz hosszú életű - gondoltam - a gyerekek pedig próbálták magukhoz csalogatni. Kölyök méretű, mindenféle foltokkal, nem félt de azért azt sem hagyta, hogy megfogjuk.
Mikor teleszedtük a kosarat gesztenyével, elindultunk hazafelé. Távolságot tartva ugyan, de követett minket és "beszélt" hozzánk. Na, a gyerekeknek se kellett több. Hívogatták, majd a kerítésünknél megállt. Hoztam ki neki egy kis kaját, és a kerítésen kívül leraktam, így Petykóék megsimogathatták. Abban bíztam, hogy úgy sem marad nálunk, biztos visszamegy valahova, eddig is élt valahol. Na meg a két kutyánk az udvaron elrettenti majd.
Miután bekajált, átmászott a kerítés lécei alatt a kertbe. Kutyák rögtön jöttek igazoltatni, ez meg jól megijedt de nem rohant el inkább orron vágta mindkettőt kiengedett karmos mancsával. Andrisék izgatottan nézték, mi lesz ebből. Hát azóta sem tette ki a lábát a portáról. A cseresznye fára menekült és ott is töltötte az éjszakát. Peti késő este jött haza: - Nyávog egy macska a kerítés körül.
- A cseresznyefán és lehet, hogy mostantól a miénk - tisztáztam a felállást.
Másnap reggel hat előtt nem sokkal indultam dolgozni. Ott sírt a fán, leszedtem hát és behajítottam az előszobába. Később úgy instruáltam telefonon a családot, hogy amikor elmennek otthonról, a macska is menjen ki az udvarra. Nem szeretem ha a házban tartózkodnak az állatok.
Munkából hazaérve, megint leszedtem a fáról, miután evett ivott behívtam a két kutyát az előszobába és őkegyelmét is beraktam.
- Ismerkedjetek! - ez volt az utasítás részemről.
Mirage-t nem érdekli. Ő már nem lát, nem hall és úgy tűnt, nagy ívben tojik a fújtató szőrmókra.
Marcipán viszont nagyon kíváncsi. Nem agresszív módon, de hajthatatlanul meg akarja közelebbről ismerni a jövevényt. Mikor kiengedtem őket, ismét a cseresznyefán kötött ki.
Leszereltem a régi, rozoga madáretetőnket a kert végéből. A trombita folyondár már úgyis teljesen benőtte. Peti is hazaért addigra. A polifoamjából levágtam egy darabot és csőszerűen összetekerve betoltam a madáretetőbe. Ezt kellett felcsavaroznia a cseresznyefára. Ez alatt az előszobában evett a macska, majd mikor elkészült a lakhelye, Petykó felnyalábolta:
- Most már kiviszem a cicát, hogy új élményeket élhessen át.
Hát azt itt nálunk biztos fog :-) - gondoltam magamban miközben repdestem, hogy milyen választékosan beszél az én kisfiam.
Rögtön el is foglalta a rögtönzött macskalakot az azóta Foltos névre keresztelt új lakónk és azóta is abban tölti a nap nagy részét.
Ma már elég sokat járt a földön, amíg mi is kint voltunk. Marcit egyre közelebb engedi magához, az udvaron békésen sétálgató tyúkunkra rástartol időnként, velünk nagyon barátságos, engedi, hogy bármikor megfogják a gyerekek.
Nagyon úgy tűnik, hogy tetszik neki nálunk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése