Vasárnap délután tartottuk Petykó ovis szülinapi buliját. Ez még önmagában nem lenne megerőltető, de ebédre jött a testvérem, felesége és kislánya. Lemaradtak múlthétvégén a családi szülinapi buliról, mert betegek voltak . Ők távoztak három körül a gyerekek pedig fél négy után érkeztek. Ez azon napok egyike volt, amikor már reggel 8-kor azt vártam, hogy mikor lesz vége :-)
Első körben a kisfiam csak lányokat sorolt fel, amikor a meghívandó cimborákról tárgyaltunk. Egy nappal később már a fiúk voltak túlsúlyban. Ovis korban még olyan gyorsan változnak az érzelmek :-)
Végül megegyeztünk, hogy Zoé és kishúga Jázmin valamint öt fiú jön a zsúrra.
Készítettem nekik rántott húst, hogy minek azt nem tudom, mert úgysem lehet őket asztalhoz ültetni, legfeljebb ha tortáról van szó. Előző év tapasztalata.
Rövid akklimatizálódás után a három srác megtalálta a teraszajtónál az éppen három darab lefektetett oroszlánt mintázó huzatkutyát (teljes képzavar). Azzal kezdték püfölni egymást, ami nem baj, mert legalább elvoltak a buli hátralévő két órájában. Velük már többet nem kellett foglalkozni, csak arra kértem őket, hogy nyaktól lefelé célozzanak, és ezt nagyjából be is tartották. Ők ilyen harcolós típusok. Az én fiam pont nem ilyen, ő az autókat szereti, meg a legózást, építést. Szuper járgányokat rak össze a fantáziáját használva. Arányosak, szimmetrikusak, még a súlypont csúszik el időnként és akkor borulósak, de nem baj.
A hozzá hasonló vérmérsékletű kisfiú és öccse úgy jöttek, mint a Mátyás király mesében, hogy jöttek is meg nem is. Eljöttek ugyan de az autóból Hunor nem volt hajlandó kiszállni. Rosszul aludt délután, nyűgös volt és sírt. Az öccse viszont be akart jönni de csak az anyukájával, ami nem baj, mert jól ismerem Ildikót és szívesen látom őt is bármikor, de kétfelé ő sem tud szakadni. Így végül hazamentek. Zengett az autójuk az ordítástól elfelé menet. Barnabás azért nyomta, mert nem akart hazamenni, Hunor meg csak ő tudja hogy miért. Hát Ildikónak sem volt egy könnyű délutánja.
A két kis csajszival meg hol rajzoltunk, hol az asztalnál beszélgettünk, ők legalább ettek egy kicsit a husiból. Megbeszéltük, hogy ezek a fiúk, ezek a fiúk...Zoé most szerelmes Petykóba :-) Az én fiamat ez nem hatja meg. Ő mesélte, hogy Zoé odavan érte. Kérdeztem, hogy te is szerelmes vagy belé? Nagyon határozottan állította, hogy ő nem szerelmes senkibe. Már tavaly is hívta Zoé Petykót az óvoda udvarán, hogy menjen vele mert mutat neki egy tulipánt, mire ő csak annyit mondott, hogy már látta.
Hát magamra ismerek. Ebben a témában nekem is nehezen estek le a dolgok. Évekkel, és ez most nem túlzás, évekkel később jöttem rá, hogy a szomszéd kisfiú miért adott nekem gyűrűt a szőlőlugasukban :-) De akkor már rég elköltöztek :-( Vagy ha összefutottam általános iskolás régi osztálytársakkal és beszélgettünk a régi szép időkről, mindig ledöbbentem, ha szóba került, hogy "ja és az a srác is milyen szerelmes volt belém" . Mi van??? Én nem is tudtam! Vagy észre kellett volna vennem csak béna vagyok? És különben is miért nem mondták? Mert ha megmondják, akkor lehet tudni, ugye!!!
Na azóta már kikupálódtam egy kicsit :-)
Szóval így ment ez a bulizás. A kis Jázminnal és nővérével végül golyópályát építettünk és ők rendíthetetlenül zúdították le rajta az ötven üveggolyót egymás után ezerszer, ami vízesés robajához hasonló zajjal járt együtt csak annál egy kicsit üvegesebb.
A buli vége felé leültettük a háborúzó ifjúságot, hogy megszáradjon a leizzadt hajuk,mire anyuk-apjuk jön értük. Ja, és az utolsó félórára Hunorék is megérkeztek végül, mert Hunor lenyugodott és kisebb unszolással rá lehet venni, hogy mégiscsak jól érezze magát.
Aztán hatkor megszólalt a csengő, megjött az első anyuka a porontyért. Hallelujah!
És jövőre lehet, hogy már Andris is kitalálja hogy ovis bulit rendez a szülinapján...még jó hogy csak ketten vannak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése